A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: fopen(/var/lib/php/sessions/ci_session2r6bht9o7alr6852l3ri084kt0n0cpj7): failed to open stream: No space left on device

Filename: drivers/Session_files_driver.php

Line Number: 172

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: session_start(): Failed to read session data: user (path: /var/lib/php/sessions)

Filename: Session/Session.php

Line Number: 143

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

Kritika: Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya - Moziplussz.hu
Filmkritika

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Czehelszki Levente kritikája
2008. február 19. 23:19

A hibázni képtelen hollywood-i auteur Tim Burton legújabb filmjének alapjául az angolszász népi folklór egyik leghíresebb darabját választotta. Sweeney Todd, a Hasfelmetsző Jack-et fél évszázaddal megelőző sorozatgyilkos kora Angliájának első számú pizsamás rémévé vált, annak ellenére, hogy létezése még nem bizonyított; bár kutatók állítják, hogy a legendának lehet némi valóságalapja.

Sweeney Todd történetét a szimplicizmus működteti: a családjától megfosztott egykori borbély Benjamin Barker (Johnny Depp interpretálásában) visszatér a 19. század közepének Londonába, hogy ott újranyissa borbélyüzletét, repertoárját azonban immáron torokátvágással kibővítve. A régvolt énjét nevével együtt levedlő, Sweeney Todd-ként újjászülető megcsömörlött borbély csendben teszi el láb alól ellenségeit, míg szövetségese, Mrs. Lovett (szerencsére nem bántó, hogy a rendező felesége, Helena Bonham Carter játssza) az akciók során felgyülemlett tetemeket, egyben a terhelő bizonyítékokat belesüti pitéibe, melyeket idegeneknek árul boltjában.

A Sweeney Todd maga a megkeseredett mizantrópia már-már költői igényű művészi megjelenítése. Szereplőinek minden mozdulata John Donne brit költő híres mondatát cáfolja, miszerint „senki sem különálló sziget”. Azonban Sweeney Todd és Mrs. Lovett képtelen kitörni az egymástól mérföldnyi távolságban lévő izolált mikrovilágukból; szigetként sorvadnak el, mielőtt egy közös kontinenst alkothatnának. Kettejük közti elementális különbség, hogy míg a borbély jól el van zárt világában, veszteségeit emésztvén, addig Mrs. Lovett igényli a szeretetet; Sweeney Toddal képes lenne kitörni burkából, azonban viszontszeretet hiányában menthetetlenül elkárhozik.

Az újranyitott borbélyüzlet egy dantei idézet szellemében működik tovább: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Sweeney Todd minden egyes gyilkosságával lélekben önvizsgáló aktust végez, miután azonban felesége halálhíre óta megszűnt embernek lenni és ösztönlénnyé silányult, célját el nem érheti, hiszen szeretteit meg már nem mentheti. A Sweeney Todd, egészét tekintve lényegi bosszúfilm, s mivel kiváló darab, a bosszú aktusáról és egészéről anélkül mond nekünk rettentő sokat, hogy azt direkte kimondva az arcunkba tolná, á’la Kill Bill, vagy Charles Bronson Bosszúvágy-kacatjai. Sweeney Todd esetében a Tarantino eposz(ok) menyasszonyával ellentétben a bosszúnak nincs felszabadító ereje, nincsenek felemelő pillanatai; még a legsikerültebb gyilkosság jutalma is kimerül némi fájó katarzisban. Sweeney Todd annyiban hasonlít a görög tragédiák hőseire, hogy gőzerővel hajt megmásíthatatlan végzete felé, de neki magának sincsenek illúziói sorsát illetően, ezért emelt fővel, ámde megkeseredetten képes szembenézni azzal.

Tim Burton filmjében a legnagyobb esztétikai minőség: a vér. A szereplők csupán akkor többek önmaguk árnyainál, amikor nyakig tocsognak áldozataik vérében, amely katalizátorként hozza felszínre valós énjüket. Bár a gyilkosságok kellően naturalisztikusak, maga a vér fontossága annak színével és állagával is kihangsúlyozott, mert az ölés aktusát követően általában jó sokáig, némileg irreálisan, de mindenképpen teátrálisan ömlik a piros lé szereplőinkre, szereplőinkből.  A vér legfőbb széppé való emelése erősen diszharmonikus lépés, a rendező karrierjét azonban ezen lépések éltetik, művészetének a disszonancia az egyik legfőbb táptalaja, mellyel ezúttal sem vall kudarcot. Nem áll messze Burtontól az erős filmnyelvi idézőjelezés sem: a Sweeney Todd leghosszabb gyilkosságsorozatát naturalisztikusan bemutató képsorokat lágy, érzelmes musicalkísérettel prezentálja.

Nem szóltunk még arról, hogy tárgyalt filmünk végtére is musical. Ez megint csak a disszonanciát erősítő lépés, hiszen a musical lényege épp annak cukormáz-jellegében, hamiskás világnézetében rejlik: ezért oly sok az idealizált gimnáziumi love story-musical. A musical műfaj azonban a közvélekedés szerint egyáltalán nem húzható rá bizonyos témákra, például a halálra, hiszen ez ellentmond lényegével, ha azonban mégis így teszünk, valami új esztétikai minőség születik: a Mindhalálig zene után így járt a nem kevésbé zseniális Sweeney Todd is. A musical egyik fontos eleme, hogy megveszetten irtja a realitásnak még a legkisebb csíráját is. A zenésített stílusból adódik, hogy a főbb szereplők folyton verbalizálják érzéseiket, a tömeg pedig attól függően hallja meg őket, hogy a zenei kísérettel előadott szám belső monológot takar-e, avagy több karakter dialógusát tükrözi.

Tim Burton rendkívüli körültekintéssel figyelt oda, hogy mindezen tartalomhoz adekvát helyszínt alkosson. Burton Londonja ugyanis alkotott: kamerája nem a rögvalóságot látja, hanem egy sötét tónusú, rideg, mesterien megkomponált fantáziavilágot. Darius Wolski gyönyörű képei minden meleg színt mellőznek; hideg tónusú képvilága zseniális. Ha mindehhez hozzávesszük egy átlagon felüli színészi gárda (Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Alan Rickman, Sacha Baron Cohen) örömjátékát és a remek díszleteket, akkor beláthatjuk, nem tévedtünk, mikor Tim Burton-t már az Ed Wood után pajzsra emeltük, mint az egyik legtehetségesebb képalkotót, aki dekadenciájával egyaránt felsőfokon használja a filmnyelv narratíváját és vizuális elemeit; a Sweeney Toddban pedig nem átalkodik tudása maximumát prezentálni.

Értékelés:

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Rendezte: Tim Burton

Szereplők: Johnny Depp, Helena Bonham Carter, Alan Rickman, Timothy Spall, Sacha Baron Cohen

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."