Filmkritika

Legenda vagyok

Farkas Ádám kritikája
2008. január 3. 11:48

Manhatten pusztuló felhőkarcolói közt egy Shelby Cobra száguld, az anyósülésen egy németjuhásszal, a volánnál ülő férfi pedig puskával az ölében szarvasokat kerget. Én közben a székem karfáját szorítom, és izomból féltem a nyugati világ horrorját.

Legyen egy kihalt város. Kitalált? Nem, az úgy Raccoon City. Legyen sivatag. Nem, Kaptár 3. Legyen egzotikus. Párizs? Nem, ez se nem romantikus, se nem vígjáték. London? 28 nappal később. New York? Drága… de nem baj, jó lesz. Ettől majd garantáltan lefossák a bokájukat. (A regényben és a korábbi filmváltozatban még Los Angeles a helyszín. - a szerk.)

És nem is tévedtek nagyot, mert azok, akik a látvány miatt járnak moziba, biztosan nagyot fognak majd csodálkozni, amint meglátják a kihalt New Yorkot teljes pompájában, madárrajostul, útburkolat alól feltörő növényestül. Ilyet ugyanis nem látunk minden nap: tökéletesen kidolgozott, iszonyatosan hangulatos és hatalmas terekről van itt szó, belekötni ebbe aligha lehet. Az alagút bejáratánál a víz ellepi a meneküléskor összetorlódott és otthagyott autókat, az utcákon a közeljövőre való utalásként többnyire még forgatókönyvben sem létező filmek plakátjai málladoznak és még hosszan sorolhatnám, mennyi mindent tudunk meg csak a képi utalásokból és hogy mennyire keményen néz az ki, ahogy Will Smith egy anyahajón kiállított Blackbird szárnyáról ütögeti a sziget felé a golflabdáit.

Merthogy Charlton Heston után ő most a következő Omega Man, Dr. Robert Neville, aki egyedül marad legény a gáton, hogy felvegye a harcot egy pusztító vírussal, ami en bloc leradírozta a homo sapiens sapienst a Földről színéről. Ő sem tudja, mi a helyzet Manhattenen kívül, de azért próbálja megtalálni az ellenszert, a nagy erőlködésbe és a magányba pedig bele is őrül kicsit, ami sajnos neki nem áll olyan jól. Van neki egy sírós, egy maga elé beszélős, meg egy nagyon mérges arca, ezeket variálva próbálja elérni a drámai hatást, ami hol sikerül neki, hol nem. Még A boldogság nyomában is több lehetőséget adott arra, hogy a drámai szerepéből kitörve az a viccesen optimista feka srác legyen, akit jó egy évtizede megismertetett és elfogadtatott már az egész világgal. Próbálták ugyan érzelmesebbre, emberibbre hangolni a karakterét egy Bruce Willis- vagy (ide talán jobban illik) Milla Jovovich-féle betonkemény akcióhősnél, de sajnos ez még mindig nem az ő műfaja. Megteszi, amit kell, a többi meg tényleg nem az ő hibája – erre (mint a viccesen optimista feka srác szerepére) sajnos születni kell. A hatalmas beleéléssel és teljesen komoly arccal előadott monológ Bob Marley-ról és a szeretetről, vegyítve a vírus és a rasszizmus összehasonlításával viszont valóban vicces, de azt meg gondolom pont komolynak szánták. Szódával azért elmegy, de lehetett volna jobb is, kár érte.

Amiért viszont tényleg, és nagyon kár, azok a zombik. Szólhattak volna a rendező Francis Lawrencenek meg a többieknek, hogy valaki a Múmia karakterét csempészte be és sokszorosította ebben a moziban. Talán ők is észrevették, talán nem, de az tény, hogy ilyen pocsék CGI-t manapság nem engedhet meg magának senki, főleg egy ilyen nagy költségvetésű filmben. Engem úgy egyáltalán összezavar ez az egész: ezek direkt nem engedelmeskednek a fizika törvényeinek? Mert azt azért nem hiszem, hogy természetfeletti erőkkel is véletlenül ruháztak föl egy zombihordát, márpedig ezek legalább olyan nagyra nyitják a szájukat egy ultrahangos üvöltéshez, mint régi haverjuk, Imhotep, ráadásul gyorsak, erősek és átlagon felüli taktikai érzékkel bírnak. Már azt sem tudom eldönteni, mik ezek egyáltalán, mert ezen felül vérrel táplálkoznak és érzékenyek a napfényre is – akkor most inkább vámpírok?  Nem tudni, de mindenesetre elég hülyén néz az ki, hogy a fertőzés után nem félig élő – félig holt, agyatlan szerencsétlenek lesznek az áldozatokból, hanem természetfeletti erővel bíró, direkt gonosz teremtmények. Persze, az első verzió sem áll közelebb a valósághoz, mint ez, de azért mégis, egy tisztességes zombi nem ilyen.

A történetre pedig, ami még megmenthette volna ezt a mozit, nem is vesztegetnék sok szót, mert az meg nincs. Az eleje még világos, a közepe inkább unalmas, a vége pedig idegesítően rossz. Ha legközelebb is sztrájkolnak Hollywoodban a forgatókönyvírók, akkor a t. szakszervezetisek Mark Protosevichtől és Akiva Goldsmantól nyugodtan vegyék el a táblát és küldjék őket vissza a balettbe ugrálni.

Mivel nem sokkal vagyunk túl a karácsonyon, megkockáztatnék egy ajándékos hasonlatot: ez a film egy gyönyörűen becsomagolt, hatalmas doboz, amiben nyálcsorgatva gyönyörködünk a vacsora alatt és boldogan tépkedjük a papírt, hogy aztán egy fél perc múlva azzal kelljen szembesülnünk, hogy ez bizony töküres. Senkit nem beszélek le arról, hogy megnézze (a látvány azért látvány), de ezt azért nem árt tudni hozzá, a kockázatok és nagyobb csalódások tekintetében.

Értékelés:

Legenda vagyok

Játékidő: 101 perc

Rendezte: Francis Lawrence

Szereplők: Will Smith, Salli Richardson, Alice Braga, Paradox Pollack

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."