Egon és Dönci

Magyar 3D-s animációs film – már ilyen is van. Pontosabban fogalmazva, az Egon és Dönci az első magyar egészestés, 3D animációval készült film. Kisjátékfilm már számtalan forgott ezzel a technikával, elég csak M. Tóth Géza Oscarra jelölt Maestro-jára gondolni; de a jelen mozit is jegyző egri Kommuna.org is rövid szösszenetekkel készítette elő a terepet a nagyfilm számára.

Most érezték úgy, munkájuk gyümölcse megérett arra, hogy a nagyközönség elé tárják. Hadd lássuk mi is: Hollywood mégsincs fényévekre kicsiny hazánktól. Ez a törekvés mindenképpen dícséretes, ám a végeredmény legalábbis felemás.

Ami csodálatos ebben a moziban, az az, hogy a 3D-technikában tényleg beértük a világot, és semmi szégyellnivalónk nincs; ez egy nemzetközi szintű produktum. A képi világ gyönyörű, részletgazdag, és borzasztóan profi. Zseniális animátorok keze munkáját dícséri, felveszi a versenyt akármelyik Shrek-epizóddal - sőt, jóval eredetibb, invenciózusabb azoknál. A fényképezés erre még egy lapáttal rátesz, hiszen a remek animációt még inkább kiemeli a pazar operatőri munka: virtuóz beállítások, idehaza eddig nem tapasztalt, példaértékű vizuális dinamika jellemzik a filmnek mind a 75 percét.

Legyen szó tehát akár egy tetőcserépről, akár a Szaturnusz gyűrűjéről, a látvány lenyűgöző. Az űrbéli jelenetek különösen szépek; mintha egy pszichedelikus látomásból bukkantak volna elő.

Hogy akkor hol a hiba? Nos, azt a legrosszabb esetben is Brad Bird óta (vannak azért, akik „valamivel” régebben) tudjuk, hogy az animációs film nem más, mint speciális technikával készült játékfilm; és mint olyannak, szüksége van jó forgatókönyvre. Sőt, talán még nagyobb szüksége van rá; hiszen az animátorok sziszifuszi munkáját meg kell becsülni annyira, hogy igenis legyen értelme annak az egyperces jelenetnek, amin adott esetben hetekig pepecsel.
Mindez nagyon szép és jó, ám ahogy az élőszereplős filmek esetében, úgy az animációs moziknál sem dúskálunk hipertehetséges forgatókönyvírókban; önjelölt „szkriptmájszterekben” annál inkább. A Kommuna.org tagjai is, bár tökélyre fejlesztették a rajzolást, a történetmesélést még bőven tanulniuk kell.

Kezdjük ott, hogy az alaphelyzet erősen hasonlít egy bizonyos (nem mellesleg zseniális) Wallace és Gromit című gyurmafilmsorozat és mozi megfelelő paramétereire: különc feltaláló és játékos házikedvenc a találmányok miatt mindenféle kalandba keverednek – esetünkben annyi változás történt, hogy a kutya macskává „változott”, de E(pi)gon kiköpött Wallace. Jó, hogy nincs gülüszeme, meg fogpasztavigyora is, mert akkor csúnya perek elébe nézne az egri társaság.

Ha túlléptünk a Wallace és Gromit-utánérzésen, akkor jön csak a neheze. Ugyanis az angol előkép egy dologban mindenképp markánsan különbözik az Egon és Döncitől: van humora. A magyar utód kínosan nem vicces, poénjai kisiskolásak, felnőtt nehezen mosolyodik el rajta egynél többször (a kannásbor fantázianevéért viszont jár a „pontos labda”). 10 év felett nem érdemes tehát nagy elvárásokat támasztani a film humorával szemben; de nekem sajnos az a gyanúm, az ennél fiatalabbak sem fognak megszakadni a nevetéstől a moziban. Ráadásul az Egon és Dönci lényegi mondanivalója meg épp hogy nem őket célozza meg, vagy ha mégis, hát nagy baj van…

Ugyanis az ultradidaktikus sztori olyasmikről mesél, amit ezekkel a képekkel nehéz átadni a legifjabb korosztálynak, az idősebbek pedig maguktól is tisztában vannak velük. Különben meg nem hiszem, hogy túl szívderítő látvány lenne (például) egy-két éhező, AIDS-es afrikai kisgyermek hasonló korú magyar társaik számára. Ezt tényleg hagyjuk meg Hollywoodnak – csesszék el úgy a Táncoló talpak végét, ahogy ők akarják. Mi, magyarok nehezen, vagy egyáltalán nem nyeljük le az ilyesmit.

Mi marad akkor, amiért mégis érdemes egy tízévesnek beülnie erre a mozira? Egy oktatófilm a Naprendszerről, aminek tökéletes is a film középső része. Csak a Földre ne érkeznének meg… Mert ott válik igazán zavaróvá a mozi egyik legsutább húzása. Az alkotók nemzetközivé szerették volna tenni a filmet, ahogy a mondanivaló is univerzális érvényű (és lerágott csont…), ezért kiemelték belőle a hagyományos dialógust; elhagyták a beszédet, a helyére értelmetlen, idegesítően művi gagyogást erőszakoltak. Ez még egy ember és egy macska viszonylatában úgy-ahogy működik, de amint Egon a „bölcs” földlakóval is így kezd el kommunikálni, no, az már kiveri a biztosítékot. A harmadikként megismert karaktert egészen rossz irányba tereli, hogy közepesen súlyos értelmi fogyatékos/idült alkoholista módjára kénytelen kifejezni magát – hála az alkotóknak.

S mintha nem lenne elég befogadni ennyi zavaró hanghatást: én valahol, nem is olyan távol, már hallani vélem a 3D-ben lépdelő fürge rókalábakat…

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!