Kiadatás

2001. szeptember 11. után az amerikai átlagpolgár a nemzetét ért tragédiát csak embertelen méretű patriotizmussal volt képes túlélni. Összefogott boldog-boldogtalan, republikánus–demokrata, fekete–fehér. A katasztrófa a nemzet kollektív tudatát sebezte leginkább, hiszen az egyéni sérelmeken és veszteségeken túl elsősorban az USA szupremáciája kérdőjeleződött meg, ami azokat is érzékenyen érintette, akiknek magához a támadáshoz semmi köze sem volt. Filmen ezt az eseményt egyelőre csak a valóságot 100%-ig reprodukálva merték újraforgatni, ami jó ómen volt A United 93-asnál, viszont hamiskás demagógiaként hatott a World Trade Centerben. 9/11, és később a Katrina-hurrikán után azonban egy másik irány is elindult a filmiparban: a Bush-érát nyíltan, vagy burkoltan fikázó, demokrata és/vagy liberális filmek áradata.

A Kiadatás is ennek a republikánusok elleni attaknak az ékes példánya, instant „ostorozó hazaszeretet”- maszlag, csak kicsit hamisabban, mint ahogy azt anno a műfaj hazai jelese, a mi Adynk művelte. Isabella Fields El-Ibrahimi (Reese Witherspoon) amerikai nő, csak egyiptomi származású férfihoz ment feleségül, akitől jelenleg második gyermekét várja. A férfi dél-afrikai előadásáról hazafelé indul el, meg azonban nem érkezik. Az asszonynak senki nem szól, hova is lett férje; hogy is szólnának, hiszen épp a CIA akar belőle kínzással beismerő vallomást kiszedni, miszerint ő az egyik felelőse egy amerikai érdekeket sértő robbantásos öngyilkos merényletnek. A kínzást felügyelő tisztek közt van Douglas Freeman (Jake Gyllenhaal), aki újoncként némi empátiával viseltetik a kínzandó fél iránt, ezt azonban mind a helyi erőkhöz tartozó társa, mind az ez ügyben felelős CIA-vezető (Meryl Streep) próbálják elnyomni benne.

A „címszereplő” kiadatás törvénye annak felel meg, hogy a terrorizmus gyanújával fogva tartott, különösen veszélyes elemeket az Amerikai Egyesült Államokon kívülre szállíthatják. Persze maga a törvény nem tartalmaz semmilyen direkt kínzási műveletet, hiszen ez ellentmondana az USA alkotmányának – de ugye azt is dőreség lenne gondolnunk, hogy szeptember 11. után ezen túl sokat rágódtak volna az illetékesek. Ez a kiadatás az, aminek Anwar El-Ibrahimi (Omar Metwally) lesz szenvedő alanya a filmben. A játszmának több helyszínen kellene folytatódnia a filmben, morális konfliktusok hálózatát építve ki – a feltételes mód használata azonban sajnos nem indokolatlan, ugyanis a Kiadatás túlontúl didaktikus, viszont rettentően leegyszerűsített és érzelmileg pontatlan ahhoz, hogy működjön.

A film egyik alapkonfliktusát Meryl Streep igazi érzéketlen szemétládaként ábrázolt karaktere fogalmazza meg a legjobban a filmben: „Több, mint hétezer ember csak azért él Londonban, mert ilyen módon szereztünk valakitől információkat. Úgyhogy lehet, hogy nyugodtan hajthatja álomra a fejét, mondván, hogy megmentett ma egy embert hétezer ellenében, de nekem unokáim élnek Londonban. Úgyhogy én szeretem a munkámat.” Ez az idealisztikus szembenállás azért hiteltelen, mert a CIA-főnöknő véleményét a rendezői intenció szerint természetesen elutasítjuk, mivel ezt a konfliktust a film nem egy objektív, átlagos ügynél szemléli, hanem egy olyan esetnél, amikor a megvádolt / kínzandó fél történetesen ártatlan. Így pedig a nézői szimpátiát egyértelműen a vádlott tudhatja magáénak.

A másik probléma a Jake Gyllenhaal által játszott Freeman ügynöké. Ő csak a robbanásban életét vesztett társa helyett, ideiglenesen kerül közel a tűzhöz. Nincsenek ínyére a kínzási módszerek, a film folyamán pedig folyamatosan rágódik, és morálisan kérdőjelezi meg önmagát, nem hagyja nyugodni a lelkiismerete. A néző ebből sajnos azonban semmit nem vesz észre: a rendező túl keveset mutat Freemanből, így lelki mélységei nem tárulkoznak fel előttünk. Sajnos csak olyan, módfelett eredeti jelenetekre futja karakterének a filmidőből, mint hogy a munka okozta stresszt egy kellemes kis bebaszással próbálja oldani.

Harmadikként pedig ott van a feleség kálváriája, akinek szintén érzelmi konfliktust kell megoldania. Férjéről nem tud semmit, a hatóságok nem csak hogy tagadnak, de ködösítenek, a kapcsolatait pedig hiába mozgósítja ezügyben, az állami szintű ignorancia megakadályozza, hogy hatékonyan közbelépjen, vagy akár csak bármit is megtudjon férje sorsáról. Sajnos azonban itt sem jutunk túl a kötelező elemek felmondásánál. A konfliktusok működésképtelenségét nem tudom a három, már bizonyított színész számlájára írni, inkább az egydimenziós karakterek lehetnek a ludasak, akiket játszaniuk kell. A Witherspoon által ábrázolt feleségnek például olyan botrányosan rossz jelenetek jutnak, mint amikor Meryl Streep CIA-ügynökének ordít könnybe lábadt szemmel a folyosó túlsó oldaláról, hogy „Legalább annyit mondjanak, hogy jól van!”.

Szóval, furcsa, hogy három ilyen kiváló színésszel hogy mehet ennyire félre egy film. Lehet, hogy már minden bírálatot hallottunk a Bush-éráról, és Amerika háborús, vagy terrorizmus-elleni bűneiről, túlkapásairól. Lehet, ennyit bírt el a mozivászon, és a nézői birkatürelem. A Kiadatásból hiányzik tehát az a kraft, amitől jó lenne, és iskolapéldáját mutatja annak, hogy milyen lesz a végeredmény, ha három fantasztikus főszereplő által alkotott erődítményt gyufaszálakra építünk egy szakadék fölé, ami ráadásul egy törésvonalon nyugszik.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!