Superbad - avagy miért ciki a szex?

...avagy miért ciki a szex? Avagy miért érzik egyesek kötelezőnek, hogy botrányosan szar alcímeket ragasszanak a hazánkban bemutatott filmek igen tekintélyes hányadához? Talán nem elég hendikep ennek a mozinak, hogy a műfaja okán máris tucatnyi előítélet szakad a nyakába? Tinivígjáték: ezt a zsánert egyesek az önfeledt, agyeldobós szórakozással, mások pedig az igénytelen szeméttel azonosítják. Mindkét tábornak van valami igazsága; leginkább az utóbbinak - de nem most.

Mert a Superbad semmiképpen sem egy a százszámra készülő Pite-parafrázisok közül; viszont legalább annyira iránymutató lehet az elkövetkező évek tinifilmjei számára, mint a „nagy” előd. Titka abban rejlik, hogy műfajában ez az első olyan mozi, ami nem csak főhőssé teszi a lúzereket, de kifejezetten érzékenyen fordul a lúzerlét problémái felé (akárcsak a Freaks and Geeks című, szintén az Apatow-féle alkotóműhelyből kikerülő sorozat). Persze még így sem érdekelnék a kutyát se a perifériára szorult gimisek kalandjai, ha nem lennének bőségesen átitatva fergetegesen szókimondó, térdcsapkodós-sírvaröhögős humorral. Márpedig Seth Rogenék agymenése pont az ilyen poénokban dagonyázik tökig elmerülve.

A Superbad társforgatókönyvíró-epizodistáját legutóbb a szintén technikai K.O.-val felérő (de minimum ipponértékű) „Felkoppintva” magyar címmel megalázott Apatow-film főszerepében láthattuk; ezúttal pedig illedelmesen félreállt, hogy teret adjon a feltörekvő generáció pofátlanul tehetséges képviselőinek, jelesül Jonah Hillnek, Michael Ceranak és Christopher Mintz-Plassenek. Közülük egyedül Hillre emlékezhet a magyar néző, amennyiben volt szerencséje a Távkapcs, illetőleg az Evan, a Minden6ó című klasszikusokhoz. „Tudod, ő az a dagi srác az izéből” – mondhatja az átlag mozibajáró, az átlagnál is kevesebb időt filmszínházban töltő cimboráját felhomályosítandó. Nos, ennek a kétes státusznak ezzel a mozival egyszer s mindenkorra vége: amit Jonah Hill Seth (de ismerős ez a keresztnév…) figurájával művel, több mint bravúros. Félpercenként áll elő valami elképesztő dumával, amitől fetrengünk a röhögéstől, s mindeközben észrevétlenül árnyalja a sematikus lúzer-karaktert. Mert itt bizony egy vagány srácról van szó, aki feltehetőleg a suli legjobb arca és elsőszámú puncimágnese lehetne, ha nem lenne rajta nagyjából félmázsányi súlyfelesleg. A hihetetlen mennyiségű energiát és bődületes baromságait népszerűség és csajok híján azonban legjobb barátjára, szegény Evanre (Cera) zúdítja. Evan sokkal zárkózottabb, mint nagydumás haverja, és a nőkkel, Seth-tel ellentétben, egyáltalán nem ért szót. A díszes társaságot az elképesztően nyomi Fogell-McLovin (az első filmszerepében máris átütő sikert arató Mintz-Plasse) egészíti ki; és már indulhat is az utóbbi idők legviccesebb mozis ámokfutása. Garantált, hogy szem nem marad szárazon - nem beszélve egyéb testnedvekről…

A sztori keretét a férfibarátság toposza adja, a történet fő mozgatórugói pedig az ehhez a témához kiválóan passzoló pia- és pinavadászat lesznek. Az utóbbi mindannyiunk számára ismerős terep, az első azonban… Valljuk be, az európai kultúrkörben szocializálódott néző számára már-már egzotikumnak tűnhet, hogy a mozi dramaturgiájának tulajdonképpen egyetlen támpillére olyasmi, ami nálunk egész egyszerűen nem létezik. Idehaza, ha egy gimis (jó, tegyük fel, hogy mindenki betartja a törvényt: egy tizennyolc éves) besétál egy boltba, gond nélkül megvásárolhat mindennemű folyadékot, ami a keze ügyébe akad – és meg is teszi. Az USA-ban azonban, a szigorú szabályozások következményeként 21 éves korig tilos alkoholt fogyasztani és vásárolni; amely törvény megkerülésére az ottani fiatalok számtalan kiskaput találtak: ezek közül a legnépszerűbbek a hajleszek, csóró egyetemisták stb. lefizetése, illetve a hamis személyi aranyáron történő beszerzése. A filmben több megoldással is találkozhatunk, de erről legyen is elég ennyi, mert egy kritikában poént lelőni pont olyan, mint egy buliba pia nélkül érkezni: pofátlanság.

S ha már a törvény s annak megszegése ilyen hangsúlyos szerepet kap a Superbadben, természetesen nem hiányozhatnak belőle a rend éber őrei sem. A humorforrásként kiemelt helyen kezelt clown-párost Bill Hader és a továbbra is utánozhatatlanul „butaamerikai” arcú Rogen alakítja, parádésan. A jenki rendőrség lejárató kampányának reklámarcai leginkább a westernekből ismert „akinél a pisztoly van, annak van igaza” irányelv mentén ténykednek az őrült éjszakában, nem egy gyomorszáj felé irányzott poént összehozva. Talán mindennél többet elmond róluk egy kevésbé ismert, kedves kis nóta, miszerint: „Rendőr a neve, fakabát pedig a gúnyneve; Egyenruhában és gumibottal nagylegény, de az életben milyen ember? Egy szar!”

Bár, mint említettem, a barátság, Seth és Evan barátsága az egyik legfontosabb tényező a Superbadben, Greg Mottola rendező egészen a mozi utolsó felvonásáig kerülni tudja az érzelgősséget, a szirupot, amibe pedig könnyedén belefulladhat bármilyen vígjáték (lásd akár a Távkapcs végét). Mikor aztán a végén elkerülhetetlenül beleszaladunk egy szentimentális pillanatba, Mottola olyan stílusosan ugrik ki belőle, hogy az példaértékű bármelyik vígjátékrendezőnek.

Minden jó, ha jó a vége: a barátság is tovább tart, nőfronton sincs minden veszve; és ami a legfontosabb, mi, nézők végre úgy állhatunk fel egy tinivígjáték vetítése után a székünkből, hogy elmondhatjuk: most valami plusszt kaptunk a mozira költött pénzünkért. Azt hiszem, ezt hívják moziplussznak…

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!