Megy a gőzös

De megy ám, ezúttal Ivarosra; Barcikai Ősanyástul, tollas csendőröstül, eladó cigánylányostul. Az ivarosi állomásfőnök pedig még nem is sejti, mi vár rá és háza népére – s akkor még nem is beszéltünk a Körte család pusztai vendettájáról…

Persze, ez a bizonyos gőzös akár az egész Viharsarkot is bejárhatja, egyvalamit úgysem tud megkerülni: az összehasonlítást az Indul a bakterházzal. Mert hiszen olyat, hogy Koltai Róbert a helyi vasút nagyravágyó, de annál ügyefogyottabb ura, aki a lábasjószágok mellett házisárkányt is tart, és akihez egy éleseszű, csibészségre mindig kapható parasztgyerek szegődik, hogy fenekestül felforgassa a tivornyák egyhangúságában telő mindennapokat, no, olyat már láttunk egyszer. És nem csak „bakter” van, és banya, és „Bendegúz”, de még semmirekellő csendőrök is; ráadásul a „piócás ember” is visszatér egy emlékezetes epizódszerepben - már csak Haumann Péter hiányzik. Essek (egy vakvágányon veszteglő) teherbe, ha nem a Bakterház volt Grecsó Krisztián kedvenc filmje. Amennyiben mégsem, akkor csak az történhetett, hogy a rendezővel, a főszerepet is játszó Koltaival együtt belátták: a magyar népi komédia egyetlen vágányon haladhat, és ezt a közelmúltban elhunyt Mihályfy Sándor feledhetetlen filmje már rég kijelölte az utódoknak.

Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy nem a Megy a gőzös Koltai Róbert legeredetibb, netán legszemélyesebb mozija; még a forgatókönyvet sem ő jegyzi (saját bevallása szerint csak minimálisan szólt bele). Feladata így az volt, hogy rendezzen egy kedves, szórakoztató vígjátékot, amin lehet mulatni, és amit lehet szeretni – elvégre ehhez ért igazán. Állomásfőnök úrnak jelentem tisztelettel: sikerült!

Pedig az elején igencsak nehezen indul be a gőzös. Percek telnek el a filmből, míg az első célba találó poénhoz megérkezünk. A jó hír, hogy ezután viszont nincs megállás: csak úgy robog a mozi előre, és a menetszél a nézőt sem kíméli. Az apró kuncogástól a teli pofával röhögésig a nevetés minden fajtáját átélhetjük; mert a Megy a gőzös humora magával ragad minket. Olyan humor ez, ami egyszerre használja fel a magyar nyelv csodás változatosságában rejlő zenét (ez Grecsó érdeme), és a Koltai bravúros rendezői munkáját dícsérő részletgazdagságot: a finom rezdüléseket, félmondatokat, beszédes pillantásokat, amiknek a művészete rajta kívül „Káeurópánkban” talán csak a jóbarátnak, Menzelnek ennyire sajátja.

Külön örömre ad okot, hogy a szövegkönyv egyetlen durvább káromkodást sem tartalmaz; a film nem él ezzel az olcsó húzással, inkább teret ad az ízes, de nem bántóan vulgáris kifejezéseknek, amik élményszámba mennek, és tényleg érezhetjük bennük a zenét. S ha már a muzsika szóba került: a filmzene igazi telitalálat. Kezdve a címadó nóta üde átdolgozásával, folytatva az eddig a nagyközönség számára ismeretlen népdalokkal, egészen LL Junior slágereiig bezárólag, fantasztikus hanganyag. Ugyanúgy rímel a film hangulatára, mint Bodrogi Gyula jóízű narrációja, amivel (ál)történelmi keretet kap ez a szigorúan ivarosi helyiérdekű vasúti kalamajka.

Ha már megállapítottuk, hogy enyhén szólva is erős hatással volt a kritika tárgyára az Indul a bakterház című klasszikus, amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy filmünk ezt egy percig sem tagadja; mi több, tiszteletadás gyanánt a nagy elődből vett szó szerinti idézettel is találkozhatunk benne. Ez pedig nem az epigonizmus bizonyítéka - ez főhajtás, méghozzá a kalaplevevős fajtából. További érdekesség, hogy Koltai egy másik, szintén emlékezetes munkáját, a Patika című sorozatot is megidézi a Megy a gőzösben: a búgatóporos jelenetet egy az egyben emelték át a szériából; ráadásul, hogy a dolog még szebb legyen, ugyanúgy Pogány Juditot találjuk a „szenvedő” alany szerepében…

Aki, nem mellékesen, ugyanúgy zseniális, ahogy a film gyakorlatilag összes szereplője. Egyszerűen lerí a színészek arcáról, hogy imádtak Koltaival együtt dolgozni, és minden nehézség ellenére iszonyatosan élvezték a forgatást (a filmvégi bakiparádé is ezt támasztja alá). A rendező a legjobbat hozta ki mindenkiből, beleértve saját magát is. Persze, az senkit nem érhet meglepetésként, hogy Koltai Róbert lubickol a szerepében; mint ahogy az sem, hogy Gesztesi Károly ezúttal sem tudott hibázni – mindenkinek lesz egy kedvenc Gesztesi-jelenete, az enyém az, amiben egy kidőlt ólajtón ropja. Fergeteges.

A Megy a gőzös igazi újdonsága, hogy egy tehetséges ifjú színész, Szabó Kimmel Tamás is bemutatkozhat általa. Tamás nemrég „szabadult” a Színművészetiről, egy kivételesen jó évjárat (egyik) kiemelkedő alakjaként, és a forgatás óta már a Sose halunk meg színpadi változatában is láthatták a szerencsések, szintén – magától értetődően - Koltai oldalán. A Gőzösben hálistennek meg sem próbál „bendegúzos” lenni (a szerelmi szál amúgy is teljesen más irányba tereli), ám így is egy majdnem ugyanannyira karakteres alakítással teszi le a névjegyét, mint anno Olvasztó Imre.

A legkisebb epizódszerepekben is parádéznak a magyar színjátszás nagyjai: elég, ha csak a szerepükkel tökéletesen eggyé váló cigányvajdát és vajdánét játszó Csuja Imrét és Lázár Katit említem; vagy gondoljunk Szilágyi Istvánra, aki kétperces villámlátogatásával is képes mély nyomot hagyni a nézői emlékezetben. Gáspár Sándor szeretnivaló barom, a Szabó Győző-Pindroch Csaba páros pedig most aztán ripacskodhat kedvére – mert jó nézni, amit ők ketten művelnek. Badár Sándor szájából igazán jól és hitelesen hangzanak Grecsó ízes mondatai; ellenpontozásaként Jordán Tamás a nevetséges modorosság iskolapéldáját mutatja be, tökéletesen. Egres Katinka pedig az utóbbi idők legszebb jelensége a magyar mozivásznakon, igazi “álomszép lány” – aki emellett nem is tehetségtelen.

Annak ellenére, hogy sajnálatos módon a Gőzösön több helyen is felfedezhetjük a kapkodás, az időhiány jeleit (dramaturgiai lólábak kilógása, néhol egész pocsék maszkok, megkérdőjelezhető korhűség), nem lehet igazán okunk a panaszra. Másfél órán át egy olyan filmet nézhetünk, ami az egész vetítőtermet jókedvvel és életerővel tölti meg; vérbő humora legalább olyan jól esik, mint a kolbásszal és erőspaprikával lekísért finom pohár bor. Kellemesen csípős, és garantáltan jóllakik tőle a vendég – tán még meg is részegül. Mit mondhatnék még? Robi bácsi, sose halj meg!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!