Filmkritika

Grindhouse - Terrorbolygó

Czehelszki Levente kritikája
2007. október 7. 22:41

Őrült orvos és csini doktornő. Kizárólag szuperszexi übernők. Zombik. Fertőzés. Megvadult katonai alakulat. Több hektoliter vér. Menő egysorosok. Féldimenziós karakterek. Kung-fuban és fegyverkezelésben egyaránt verhetetlen menőcsávó. Klasszikus oldtimer autók. Titkos leszbikus szerető. Bruce Willis, mint katona. Avagy Robert Rodriguez kinyitotta a klisészótárat, sosem látott fordulatszámon pörög a közhelyparádé!

Anno a Moziplussznál mi is fanyalogtunk a Grindhouse mozi szétcincálása miatt. A koncepció egyszerű volt: a régi amcsi grindhouse-filmeket olcsó mozikban játszották, kettő az egyben alapon, mert az igénytelen, kispénzű közönség miatt így rentábilisebbnek bizonyultak az előadások. A kettő film közt előzeteseket adtak a filmszínház más, hasonló igényszintű előadásairól. Rodriguez nagy haverjával, Tarantinoval úgy gondolt, csinálnak egy hommage-t, azaz egy nagy mozgóképes tisztelgést gyerekkoruk meghatározó filmes élményeinek. Forgattak hát fejenként egy-egy B-filmet, a haverjaik meg nem létező filmek előzeteseit készítettek hozzá. A dolog jól is működött, csak aztán az amcsi forgalmazó úgy döntött, hogy Észak-Amerikán kívül szétvágja a filmeket. Fanyalogtunk, de végül jól jöttünk ki a dologból: egyrészt így, a filmeket szeparálva mi bővebb, rendezői változatokat kaptunk, másrészt meg a magyar közönség (valószínűleg az ügyes itthoni forgalmazónak hála) olyan hihetetlen kivételezett helyzetben volt, hogy a Moziünnep alatt három előadáson megnézhette az eredeti, amerikai, 191 perces változatot kamuelőzetesekkel, fake-reklámokkal, a filmek amerikai változataival, angolul, felirat nélkül. Természetesen mindhárom vetítés teltházas volt.

A Terrorbolygó nem sokban különbözik a Grindhouse-béli változatától. Rodriguez nagyjából kb. tíz percet adott hozzá a korábbi változathoz, amely azonban így nem mutat túl sok különbséget az eredetihez képest. Nincsenek extra jelenetek, mint a Halálbiztosban, ám ez sokszor előnyére válik a filmnek: hiszen míg a Halálbiztost inkább fárasztóvá tették a hozzáadott szcénák, mivel az új változatban főszereplő hölgyek szó szerint szétpofázták a filmet, addig a Terrorbolygó esetében ilyentől nem kell tartani. Viszont tulajdonképpen különösebben értékes vagy fontos tartalom sincs az új változatban: míg Tarantino, mondhatni új jelentést és friss löketet adott filmjének a „lapdance”-rész hozzáadásával, addig Rodriguez marad a fenekén, hiszen ő csak jeleneteket bővített ki, újakat egy-két rövid kivételével nem is adott hozzá, inkább párbeszédeket toldott meg egy-két poénnal.


A sztori gondolom egyáltalán nem fontos, de hátha valaki hiányolná: egy elcseszett biofegyver-alku következtében egy kis, texasinak látszó putriban zombiszerű lényekké alakul a lakosság, akikkel maroknyi túlélő veszi fel a harcot, köztük a leszakadt lábát gépfegyverrel pótló go-go girllel.

Vérbeli önreflexív, magát egy percig se komolyan vevő, a megidézett filmekhez mégis a legkomolyabb tisztelettel közelítő filmről van tehát szó. Az ezerszer lejáratott klisék itt sosem volt mennyiségben támadnak, képileg és hang által egyaránt. A vér literekben folyik a legkisebb karcolástól is, a kitört kar nem akadályoz meg senkit a további lövöldözésben, a legnagyobb (éjszakai!) tűzharc közepén Cherry, a géppuskalábú táncoslány lehajol egy napszemüvegért, csak hogy két lépést menőn a kamerába bámulva tegyen meg. Fölösleges folytatni, hisz ilyen alapon kockáról kockára leírhatnám az egész, egyébként fantasztikus filmet. Annyit azért még hadd jegyezzek meg, hogy már az asztalláb is, de később a gépfegyver, mint lábpótló eszköz, az utóbbi évek legnagyobb filmes poénja.


Robert Rodriguez író-rendező-vágó-operatőr-zeneszerző-producer (és még egyébként sok más) mára igazi auteur-ré érett, a szó truffaut-i értelmében. Munkái a legteljesebb mértékben magán viselik kezei nyomát, gond nélkül felismerhetőek, és (teljesen máshogy, mint az újhullámosok filmjei, de) személyesek. (A gyerekeinek készített baromkodásokat most felejtsük el.) Szerencsére nem egyedül kell elvinnie a hátán a filmet: nagy segítségére van ebben Rose McGowan, a főszereplő lány is (ő a Halálbiztosban is szerepelt – hálát adhat az istennek az egész Grindhouseért, úgy, ahogy van), aki fantasztikusan nulladimenziós, pont, ahogy egy ilyen szerepben lennie kell. Amikor a kórházban elsírja magát a barátjának, Wraynek, miszerint neki nincs lába, és nem hajlandó menekülni a zombihad elől, az maga a trash-színjátszás (már ha van ilyen) netovábbja. Bár kérdéses, hogy azért ilyen jó-e ebben a szándékoltan B-filmes szerepben, mert tényleg ilyen jó, vagy épp ellenkezőleg, de ne legyünk rosszmájúak. Ugyanez vonatkozik Freddy Rodríguezre is. Ő egyébként állítólag nem a rendező rokona, de persze ki tudja. Az pedig külön öröm Rodriguez számára, hogy olyan, a rendezői holdudvarba tartozó sztárok hajlandóak kiröhögni magukat fontosabb mellékszerepekben, mint Bruce Willis, vagy a Grindhouse-társrendező Quentin Tarantino.

A Terrorbolygóban tényleg szinte minden a helyén van. Rettentő erőszakos, de ez nem viseli meg a nézőt, mert direkt olyan gagyira van megcsinálva, mint a klasszikus rosszul sikerült trancsírszemetekben, és hiába szakad le heregolyó, folyik ki szem, mállik le bőr s fröccsen tengernyi vér, az ember a rendezői szándék szerint végigröhögi az egészet. A kép, a Halálbiztoshoz hasonlóan direkt rossz minőségű: jól látható vágások jellemzik, amik után percekig remeg a kamera, szándékolt képhibák, életlenségek, színmélység-béli rontások tömkelege jellemzi, ami jelenthet pár szín dominanciájától kezdve a képernyő teljes elvörösödéséig bármit. Csakúgy, mint a milliószor játszott kópiák esetén, a hangulatot pedig ez kétségkívül megalapozza.


Érdekes kérdés a „missing reel”, avagy a hiányzó tekercs kérdése. A Grindhouse eredetijében mindkét filmben volt ilyen, ami egy tíz-húszperces hiányt jelent, ez pedig ugye lényegi részek kimaradásával jár. (Ez volt a „lapdance”-jelenet, amit Tarantino pótolt az európai önálló Halálbiztos-változatban.) Rodriguez viszont nem forgatta le a hiányzó részeket, így az ő filmjében benne maradt a hatalmas logikai inkonzisztencia. Az egyik jelenetben Cherry és Wray egy rettentő humoros (és erotikus) jelenetben szeretkezik, majd a film megszakad, kiég, „missing reel”, majd újra visszakerülünk a történetbe. Hőseink ekkor már az égő házból menekülve lövöldöznek egy zombi-seregre, kiegészülve egy másik csapattal, akit nem is ismerhetnek, a sheriff pedig megvilágosodva közli azt a tényt, amelynek a jelentőségét Rodriguez jó érzékkel nem árulja el: hogy nem tudta, hogy Wray nem szimplán Wray, hanem El Wray!

A Terrorbolygó nem biztos, hogy működik a plázák elitközönsége előtt, bár nyilván értékeit és roppant szórakoztató mivoltát ők is belátják majd. Ez a mozifilm azonban a készítőkhöz hasonló, igazi filmfalók csemegéje, amely többszöri megnézésre bontja csak ki virágait, hiszen annyi poén és utalás van a filmben, amit elsőre képtelenség észrevenni. Ezek nagy része a Grindhouse-változat három vetítése alatt jól működött, az angolul tudó, kultfilmre és kuriózumra vágyó közönség simán végigröhögte a több, mint három órát. És ez is hozzájárul a grindhouse-élmény kialakulásához, hiszen ezek a mozik rendkívüli olcsóságuk és a filmek hossza miatt általában közösségi élmények voltak; a közönség együtt röhögött, ivott, szexelt, cigizett és tépett be órákon keresztül a filmek előtt, közben, vagy helyett. Ezt mi nem tehetjük ma már meg egy moziban, de dőreség is lenne: hatalmas élménytől fosztanánk meg magunkat. Az eredeti Grindhouse-élmény az igazi, de a Terrorbolygó is nagyon ott van, köröket ver a Halálbiztosra!

Értékelés:

Grindhouse - Terrorbolygó

Rendezte: Robert Rodriguez

Szereplők: Naveen Andrews, Freddy Rodríguez, Bruce Willis, Michael Biehn, Josh Brolin, Nicky Katt, Rose McGowan, Quentin Tarantino

Forgalmazó: Budapest Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."