Filmkritika

A mag

siz kritikája
2004. január 5. 10:40

Az általam Armageddonként aposztrofált A mag című film kettős értelemben is kapcsolható a Bibliában megjövendölt világvégéhez. Egyrészt témáját tekintve, hiszen a Föld külső magburkának leállása sebezhetővé teszi az emberiséget az űrből érkező káros behatások ellen, s egyben használhatatlanná silányítja az utóbbi évszázad minden elektromos-mágneses találmányát, ezzel sodorván a nemlét szélére a már több, mint 6 milliárdosra duzzadt populációnkat. Másrészt felépítését tekintve, amennyiben az azonos című film (Armageddon) dramaturgiáját követi, szerencsére jóval kevesebb Amerikát éltető pátosszal.

A tudományos-fantasztikum (ma: sci-fi) megteremtője, Verne Gyula 1864-ben már eljátszadozott a Föld belsejébe való utazás gondolatával (Utazás a Föld középpontja felé), s ezzel A mag sincsen másként. Laikus fülnek elegendő tudományos információhalmazzal teszi hihetővé a föld magjához való eljutást. S ezzel nincs is baj, hiszen sci-firől van szó.

Amivel baj van, az a dramaturgia. A fontosabb cselekménypontokat, fordulatokat, szituációkat már mind-mind láthattuk az Armageddonban, s ezért nagy-nagy kár. Nincs eredetiség A magban sem stílusilag (ami hihetetlenül fontos lenne), sem pedig történésileg. Oké, a föld belsejébe való utazás témája még közel sem csontig rágott, de nem kellett volna majmolni az Armageddon dramaturgiáját! Szerencsére az akciók és a látvány időnként eltereli gondolatainkat a “mintha már láttam volna valahol”-attitűdről, de sajnos a film lendülete az idő előre haladtával egyre lassul - a trükkök és a látvány is saját magukat ismétlik csak.
Ami viszont a pozitívum számlájára írható, hogy szinte nem is látni amerikai zászlót a film valamivel több, mint 2 órája alatt (direkt figyeltem!). Ezen felül pedig - hogy ne csak a levegőbe beszéljek - van két utalás az Armageddonra: amikor készülnek beszállni az ”űrhajóba” (vagy földhajóba), a kapitány megszólal: “Furcsa, hogy bennünket senki sem ünnepel!”; illetve amikor el kell dönteniük, hogy melyikük áldozza fel magát a turbina 9000 Celsius-fokos hőségében, “szalmaszál” húzásával vetnek sorsot.

A filmbeli karakterek között (mint mindig) most is vannak hálásak és sematikusak. Na persze ez nem jelenti azt, hogy a hálásabb szerep nem sémára épül. :) S azt a jól megfigyelhető filmes szabályt is követi A mag, hogy a különcök meghalnak, s csak a fiatal szereplők (persze 1 nő + 1 férfi) maradnak meg. Aaron Eckhart és Hilary Swank szerepe nem kihívás, annál több lehetősége akad Delroy Lindonak (a hajó tervezője) és Stanley Tuccinak (az egocentrikus tudós). Ők azok, akiknek a halálát igazán sajnáljuk. Én legalábbis így voltam vele. Egyszer szeretnék csak olyan filmet látni, ahol egyedül csak egy különc éli túl a kalandot, s nem az ifjú reménységek! Vagy ezek túl blaszfémikus gondolatok?

Szerencsére azért nem csalódtam A magban, mert az izgalmas és érdekes indítást (pl. a galambos jelenetsor) nem követte erőteljes visszaesés, csak az idő előre haladtával. Kicsit hosszúnak érzem a 2 és negyed órát, ha fél órával rövidebbre vágták volna, végig izgalmasra sikeredhetett volna. Viszont ami igazán eredetinek tűnt az Armageddon után, hogy a katasztrófát tulajdonképpen maga az ember (a katonaság) idézte elő, ezzel szolgáltat A mag naiv üzenetet és öniróniát.

Szóval A mag nézhető, és azért izgulok, nehogy a közeljövő produkáljon a “happy end” végződésű filmektől eltérő dramaturgiájú, valódi természetű katasztrófát! Inkább megnézek a moziban egy újabb Armageddont!

Értékelés:

A mag

Játékidő: 135 perc

Rendezte: Jon Amiel

Szereplők: Aaron Eckhart, Hilary Swank, Delroy Lindo, Stanley Tucci, DJ Qualls, Tchéky Karyo, Bruce Greenwood, Christopher Shyer

Forgalmazó: UIP - Duna Film

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."