A láthatatlan

David S. Goyer rendező és csapata nyilván azt hitték, hogy egy 2002-es svéd film összenyálazásával majd úgy meghatják a tisztelt nézőt, hogy az attól padlót fog és elfelejti, hogy egy remake-et akkor és csak akkor szabad jónak értékelni, ha olyasmit ad hozzá az eredetihez színészi játékban, történetvezetésben vagy akármi másban, hogy a végterméket már önmagában is minimum mesterműnek lehessen nevezni. Vajon sikerülhet-e egy sima Hatodik érzék-klónnak bármi újat is nyújtania ezen a téren, ilyen szigorú feltételek mellett?

A válasz: aligha. Amikor elindultam a film vetítésére, már nagyjából tudtam, mire számíthatok, és nagyjából azt is kaptam. Elkezdtem magamban sorolni, mi kell egy ilyen filmhez, ami tinikről szól misztikusan, de nyilván szélesebb közönségnek szántak: tehát nem lehet benne túl sok drog (volt egy drogos mellékszál, azt később kilőtték a kiskorúakra való tekintettel), nem lehet benne szex, pia, meg semmi más, az egészséges, fiatal lelkeket fölkavaró tényező. Nem lehet túl ijesztő, csak éppen annyira, hogy ébren tartsa a nagykorúakat és ha már szex meg erőszak nincs, akkor kell egy kis plátói szerelem meg egy vadbarom-light, aki erőszakos állat létére többnyire csak a szájkaratéig jut, bár amcsiban talán a „verbális erőszak” is elég egy ilyen vadbarom megrajzolásához. Meg persze jófiú/jólány – rosszfiú/rosszlány és már készen is vagyunk, a kliségép dolgozik, a rendező pihen.

Szóval az írói vénával megáldott, amúgy közhelyes verseket irkáló jófiúra, Nickre (Justin Chatwin) erősen rájár a rúd. Nem elég, hogy folyamatosan küzdenie nem túl érzelemgazdag anyjával (Marcia Gay Harden) a jövőjét érintő ügyekben, de ráadásul még rászáll Annie Newton (Margarita Levieva) is, a suli rosszlánya, aki egy félreértés következtében el akarja őt tenni láb alól. A dolog persze ennél egy picit bonyolultabb, mert sokaknak köze van/volt/lesz a szörnyű tetthez, de talán nem lövök le semmilyen poént azzal, ha előre megmondom: sok csavar és egy meglepetés nem fog érni minket, ha már volt szerencsénk hasonlót látni (na jó, egy nagyobb meglepi azért lesz, ami más irányba is tereli az eseményeket, de ennél többre ne nagyon számítsunk). Az, hogy mi fog történni, józan paraszti ésszel viszonylag nagy biztonsággal kikövetkeztethető, a megvalósítás pedig nem fog kárpótolni minket. Mondhatjuk tehát, hogy kicsit unalmas? Mondhatjuk.

De mi marad akkor, ha már az izgalom, a feszültség hiányzik? Marad Nick szenvedése, akit érzékeny, meg nem értett művészként próbálnak nekünk lefesteni, de a próbálkozásból sajnos csak a ripacskodás és a világfájdalom jön át, a srác pedig egy idő után már nekünk ellenszenves, ami főszereplők (pláne pozitív hősök) esetében talán nem a legszerencsésebb eredmény. És ott van Annie is, aki nem kevésbé sablonos, ő a rossz, de őt nem is igazán a körülmények teszik olyanná, amilyen (még akkor sem, ha így próbálják feltűntetni a készítők), mert a tettei alapján megítélve ő inkább az a „born to be wild”-típus, aki túlreagál minden szituációt, első szóra üt-vág és keménykedik. Mégis ő az egyetlen, akinél látunk karakterfejlődést, még ha az egy kissé ügyetlenül sikerült is. A többiek egydimenziósan kezdik a pályafutásukat, és úgy is fejezik be: Annie barátja végig rossz fiú, Nick haverja gyáva és az is marad, és így tovább, és így tovább. Arról már talán ne is beszéljünk, hogy a film mennyire tipizálja a szereplőket: a rosszfiú nyílván fekete Camaroval jár és autószerelő-műhelyben dolgozik, a rosszlány csakis feketében mászkál, a nyomozó pedig kemény fickó, aki a lelke mélyén azért megért mindenkit. A párbeszédek, a jelenetek is mind ugyanilyenek: az egész mozi kábé annyira eredeti, mint egy pelenkareklám.

Megéri-e elmenni rá? A föntebb leírtak alapján egyértelműen nem. Viszont ha szeretnénk megfigyelni egy jól fejlett kliségyárat működés közben, esetleg jó filmnek tartjuk a Pearl Harbort, és szívesen elmenne velünk egy olyan ismerősünk, aki utoljára 10 éve volt moziban, akkor nosza rajta, még jól is járhatunk vele. A többiek viszont jobban teszik, ha inkább lapoznak egyet a műsorfüzetben.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!