L'ecsó

Ha nyár, akkor animációs film-dömping. Jönnek a rajzolt kedvencek és kevésbé kedvencek a mozikba, hogy szórakoztassák a legfiatalabb korosztályt – és egyre inkább az idősebb korosztályokat is. Ez a tendencia pedig növekvő igényeket hoz magával, mely igények elsősorban a történettel, közvetve tehát a forgatókönyvvel kapcsolatban merülnek fel.

És itt jön a képbe Mr. Brad Bird, akit a Hihetetlen család szkriptjéért Oscar-díjra jelöltek, ami animációs filmekkel legjobb esetben is szökőévente fordul elő; maga a film, rendezői székében szintén Birddel, pedig el is nyerte az Akadémia aranyszobrocskáját az egészestés kézzel-géppel festett mozik között. Nem kispályázott tehát a Pixar, mikor a biztos kezű író-rendezőre bízta legújabb projektjét; és a L’ecsó megtekintése után kijelenthetjük: ez a név valóban garancia a minőségi munkára.

Ellentétben például a rivális DreamWorks nemrég bemutatott Harmadik Shrekjével, az ínyencpatkány történetét nézve nem fog ránk törni az az érzés, hogy minket most bizony megvesznek kilóra, és ugyanazt adják el nekünk, amin már kétszer (vagy ki tudja hányszor) is olyan hű de jót nevettünk. Nem csak azért, mert a L’ecsó nem folytatás. Sokkal inkább azért, mert ha Bird és csapata ismert sémákat használ fel, tisztelettel teszi azt: nem csap be, nem koppint, hanem idéz és újraértelmez. Továbbá a maestro azt sem feledte, hogy a humor lelke az időzítés; ha ez működik, akkor működik az ezeréves slapstick-poén is – mint ahogy erre nem egy példát találunk a moziban.

Maga a sztori legalábbis egyedi, hisz nem mindennap találkozunk filmszínházban olyan, a konyhában közellenségként kezelt rágcsálóval, aki mesterszakácsi babérokra tör. Persze, a „valósítsd meg az álmaidat” jellegű történetekkel tele a padlás, dehát a már idecitált ogréból is egy meglehetősen fejtetőre állított mesevilágban lehetett csak Túl az Óperencián mindenható ura; Remynek, a patkánynak pedig az igazi Párizsban kell séfként helytállnia – nagy különbség!

A forgatókönyv, ha már a nemzetközi politika fókuszában folyton megtalálható világvárost jelölte ki helyszínül, nem mentes az áthallásoktól és a vaskosabb tanulságoktól sem: aki már maga mögött hagyta a gyerekkort, könnyedén megtalálja az apróbb-nagyobb utalásokat a multikulturalitás feszültségkeltő természetében gyökerező (de nem csak és kizárólag a franciákra jellemző) problémákra az egyébként az első perctől az utolsóig könnyed és szórakoztató moziban. Természetesen egyetlen ilyen „felnőttes” kikacsintás sem erőltetett, hanem ugyanannyira magától értetődő, mint a sablonos happy endtől legalább kilencven fokos fordulattal eltérő befejezés.

A történet mellett nem lehet panasz a L’ecsó szereplőire sem: mind-mind aprólékosan kidolgozott, hiteles figurák, saját, kézzelfogható atmoszférával, amit minden jelenetbe visznek magukkal, mint egy legparányibb fodrocskákig megrajzolt uszályt. A legszerethetőbb és leginkább életteli persze Remy, a főhős patkány, de mindenképp szót érdemel Anton Ego, a könyörtelen étteremkritikus karaktere is. A színvonalas magyar szinkron pedig csak még „lélegzőbbé” teszi a főbb alakokat – bár én személy szerint kíváncsi lennék Ian Holm vagy Peter O’Toole eredeti hangszereposztásban végzett munkájára is…

Sok minden miatt figyelemreméltó és emlékezetes film tehát az „Apró Séf” sztorija; és a hibátlan forgatókönyv mellett ezt annak is köszönhetjük, hogy a Pixar rajzolói minden egyes kockán animációs bravúrok egész sorát mutatják be nekünk. Amellett, hogy a látvány – már-már alapkövetelményként – tökéletes, olyan szintű részletgazdagságot tudhat magáénak, hogy öröm nézni. Mert annyira szép, mikor a konyhakőre pottyanó patkány után akkor is a valóságnak precízen megfelelő víztócsa marad, ha azt csak negyed másodpercig láthatjuk…

Brad Bird tehát ismét mesterművet alkotott; igényes szórakozást gyermeknek és felnőttnek egyaránt – egy valódi ötcsillagos mozit. S ha mindez nem lenne elég, a L’ecsóban helyett kapott egy kellemesen szellemes eszmefuttatás is a kritikuslét alapvetéseiről, amit nem csak a kollégák figyelmébe ajánlok…

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!