Filmkritika

Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik

Durucz Dávid kritikája
2007. július 26. 13:02

Aki szerencsejátékban utazik, különleges kapcsolatot ápol a 13-as számmal. Danny Ocean és hírhedt csapata a hazárdírozásra épített egy egész karriert, úgyhogy a babona őket sem kerülheti el. Ám a 13-as Steven Soderbergh filmje esetében nem mágikus ereje miatt került a képbe; hanem azért, hogy (a főszereplőkre jellemző trükkel) elfedjen egy így is nyilvánvaló tényt: ez bizony egy folytatás, sőt, egy harmadik rész. Ami önmagában nem baj, ha azt nézzük, hogy ez a mozi csupán egy az idei nyár harmadik rész-dömpingjének számtalan filmje közül – a negyedik, hatodik, és egyéb folytatásokról már nem is beszélve. Viszont arra nem árt visszaemlékeznünk, hogy az immár trilógiává bűvült filmfolyam egy remake-kel indult, az 1960-as Ocean’s Eleven azonos című újrájával. A 2001-es mozi könnyed volt, laza, elegáns, stílusos, humoros, intelligens, férfias - egy egyszeri és megismételhetetlen nagy dobás. A 2004-ben érkező második rész már érezhetően vesztett az eleganciából és az egyéb erényekből, de még mindig egy kifejezetten élvezhető, kellemes filmet kaptunk a pénzünkért. Az Ocean’s Thirteen megtekintése után pedig egyértelműen levonhatjuk a tanulságot: ez a sorozat bizony kifulladt.


Kifulladt, és elfáradt. Igen, ez egy fáradt film. Semmi esetre sem fárasztó, hisz a multiplex hűvösében, kólát szürcsölgetve, popcornt majszolgatva a legkisebb megerőltetést sem okoz végignézni ezt a kétórás komédiát. A filmkészítők részéről lehet kézzelfogható fásultságot érezni; erőlködő erőtlenséget, csöppnyi izzadtságszaggal keveredve. Már a film alaptörténetén látszik, nem a kreatív írók éves gyűléséről szalajtották a forgatókönyvet papírra vető, elválaszthatatlan alkotópárost (Brian Koppelman és David Levien). Reubent (Elliott Gould) galád módon kisemmizi a gátlástalan Willie Bank (Al Pacino), amitől az öreg harcos szívrohamot kap, és hosszabb időre ágynak esik. A banda tíz másik tagja gondol egyet, és hogy felvidítsák a beteget, elhatározzák: megfingatják azt a szemét Banket. Ennyi a sztori, és nem több. Mert innentől kezdve ismét a nagyszabású akció tölti ki a film játékidejét, néhány eredeti és több tucat elcsépelt fordulattal.


Döbbenetesen sok a lapos, százezerszer látott-hallott poén, a sablonos szövegek száma pedig kirívóan magas; főként az előző részekhez képest. Igazi izgalom vajmi kevés akad, a körmeinket még kevésbé kell féltenünk a lerágástól, mint rekeszizmunkat a heveny görcstől. Itt egyedül csak a színészek segíthettek, Hollywood férfisztárjai és kedvenc epizodistái. Ám sajnálatos módon a sztori kiagyalóival és Mr Soderbergh-gel egyetemben rajtuk is a fáradtság jelei mutatkoznak, néhány üdítő kivételtől eltekintve (gondolok itt elsősorban a most viszonylag nagy mozgásteret kapó Matt Damonra). És tegyük hozzá, hogy egy bágyadt Brad Pitt és egy álmatag George Clooney azért sok mindenkit lejátszana a vászonról…

Ha már színészek: egy ilyen „parádé”-jellegű mozinál nem csak a főbb szerepekben dolgozó aktorok, de a mellékalakok megformálói is nagy súllyal esnek a latba; nagyon nem mindegy, kik csatlakoznak a tizenegy tagú álomcsapathoz. Most nincs se Julia Roberts, se Catherine-Zeta Jones (őket a sokkal kevésbé vonzó Ellen Barkin „pótolja”...); van viszont helyettük Al Pacino, és a régi ismerősök, Andy Garcia és Vincent Cassel. Akikkel bizony csúnyán elbánt a forgatókönyv: Pacino csak vergődik a rosszul megírt szerepben, és ahogy neki, Garciának is jutott egy-két káprázatosan dilettáns mondat a szövegkönyvben; Casselről nem is beszélve, akinek a második részben gondosan kimunkált figuráját most egyetlen mozdulattal agyoncsapta az írópáros, megfosztva őt a stílusosság legapróbb jeleitől is. Egy vicces cameo bőven elég lett volna – „a kevesebb néha több” az egyetlen közhely, ami sikeresen elkerülte Koppelmanék figyelmét.


Aki szerette az előző két Ocean’s-filmet, és/vagy szereti a főszerepeket játszó színészeket, az eddig leírtaktól függetlenül nem feltétlenül fogja megbánni, ha beül erre a mozira. De előtte nem árt elgondolkodni, nincs-e a közelben egy dvd-téka, vagy egy dvd-bolt. Mert az sok mindent elárul az Ocean’s Thirteenről, hogy a film legjobb jelenetét már az előzetesben láthattuk…

Értékelés:

Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik

Játékidő: 122 perc

Rendezte: Steven Soderbergh

Szereplők: George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Ellen Barkin, Al Pacino, Bernie Mac, Casey Affleck, Scott Caan, Elliott Gould, Don Cheadle, Andy Garcia, Carl Reiner, Eddie Izzard, Pavid Paymer

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."