A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén

Kevés kultfigurát tudott a filmipar kitermelni az új évezredben. Egy kezünk túl sok lenne hozzá, hogy megszámoljuk, de ha jobban belegondolunk, lehet, Jack Sparrow lenne az egyetlen. A kissé zavarodott, feslett erkölcsű, metroszexuális, kiismerhetetlen kalóz Johnny Depp fantasztikus játékában váratlanul sikerre vitt és zseniálissá tett egy mívesen kidolgozott, igényes kalandfilmet, amelyre, úgy látszik, már régóta igény lett volna. A siker nem is maradt el, jött is a szintén színvonalas második rész.

Jó magasra tették hát a lecet a készítők, nem is csoda hát, hogy ők maguk hasaltak el vele leginkább. A május a csalódást keltők harmadik részek hónapja volt: a túlnyomó többség által gyűlölt Pókember 3 és a (nálunk csak jövő hónapban érkező, de odaát rossz kritikákat kapott) Harmadik Shrek után a Karib-tenger kalózai-trilógia is elérkezett a befejezéséhez, a világ végére.

A rendező Gore Verbinski a harmadik részt még a másodikkal egyidőben kezdte el forgatni, és eleinte még kész forgatókönyv nélkül. Meg is látszik rajta. Vízióimban azt látom, hogy a kezdeti forgatókönyv valami olyasmi instrukciók halmaza lehetett csupán, hogy „nagy csatát gányoljunk oda a végére, egyébként meg valahogy szenvedjünk el addig”, és ehhez az elképzelt elvhez bizony hűen tartották magukat a készítők. A film egész első felénél, a szünetig körülbelül (igen, legtöbb helyen szünettel vetítik!) kilóg a lóláb: következetlen, esetlen, csapongó jelenetek sokaságát látjuk, melyek a jó öreg mindenki átver mindenkit szellemében működnek, csak sajnos ebbe annyira belefárad a néző, hogy egy idő után már magasról szarik rá, hogy éppen ki kit dob át a palánkon. (Figyelem, lelövöm a poént: mindenki mindenkit.)

Sajnos a készítők az eladhatóság érdekében prostituálódtak: sok jelenetről lerí, hogy annak jegyében készült, hogy a nézők mit szerettek volna látni a vásznon. Mi kell ahhoz, hogy bevigyük rá a gyerekeket is? Több jelenet a majommal, papagájjal és néha a kutyával is. (Ezutóbbi állatnak ugyan józan paraszti ésszel gondolkozván a Holtak kincse végefőcím-utáni részének megtekintésének következtében el kellett volna ugyan pusztulnia, de hogy nézne ki Disney-filmben egy döglött állat? Még ha nem is mutatjuk, de utalunk rá? Hozzuk vissza…!) Megkapjuk őket? Naná, nagy adagban. Van, amikor a halhatatlan maki (lásd az első rész végefőcím-utáni részét) és az egyik figura nyelveként funkcionáló papagáj egymással kommunikálnak, szövetkeznek, és még a harcba is besegítenek. Ezt akartuk? Most megkapjuk.

Kit szerethet még a néző? Jack Sparrow-t? Sokat kellett gondolkodniuk a készítőknek, hogy a sorozat mozgatórugójaként és leginkább nézőcsalogató elemeként definiálható főszereplő dominanciáját hogy tartsák meg, miután még úgy húsz főbb karaktert kell mozgatniuk az új részben. A forgatókönyvírók hatalmas hibája, hogy Sparrow sokszor elhomályosul, háttérbe szorul, és a több helyszínen (több hajón, szárazföldön, stb.) játszódó jelenetek kevés lehetőséget adnak Johnny Depp parádézására. (Nem is olyan jó, mint az első két részben!) Hogy adhatjuk vissza a nézők által követelt Jack Sparrow-adagot, ha egyszer szinte semmit nem csinál ebben a részben? Klónozzuk párszor. Az első ilyen jelenetet még beveszi az ember gyomra. A Davy Jones világvégi börtönében játszódó szcéna akár ötletesnek is mondható, kicsit buñuelien szürreális. Ekkor a néző, Jackhez hasonlóan nincs tisztában annak az új világnak a játékszabályaival, így bármi megtörténhet, és minden meglepetésként éri őt is, minket is. Továbbá Jack magányából és hatalomvágyából adódó megsokszorozódása még indokolt is. De könyörgöm, később? A teljesen funkciótlan jelenetek, amikor Jack mellett mintegy ördög-angyalként megjelenik önnön hajában még két Jack Sparrow, vagy amikor a börtönben megjelenik még három, ebből egy Davy Jones átváltozott legénysége tagjaként, nem egyszerűen feleslegesek, hanem primitívek, és (mondjuk ki) bosszantóan szarok.

A harmadik nézőcsalogató trükk is szánalmas, amikor a készítők saját korábbi sikereiket felidézendő/reprodukálandó újrafelhasználnak karaktereket a korábbi részekből, ami nagyon rossz ómen. Nem a különféle hajók legénységére gondolok ezúttal, mert az rendben van, hogy nem változik, hanem a mellékszereplők töménytelen visszatérésére. Például akik mellől a legelső részben Jack elrabolja a hajót a kikötőből, most Davy Jones szívét őrzik – mondanom se kell, hogy minden fantáziát nélkülözve végignézhetjük ugyanazt a jelenetet, hogy ők összevesznek, Jack meg ellopja mellőlük a szívet. Fárasztó, nem?

Sajnos itt nem ér véget az idegesítő összetevők felsorolása. Túl sok szállal operálna a film, ha képes lenne rá. Több esetben kezd el, vagy vesz fel olyan szálakat, amelyek később nincsenek normálisan kifejtve, vagy ha mégis, akkor teljesen feleslegesen. Példának okáért ez a Tia Dalma/Calypso-dolog például teljesen felesleges, miután Barbossa megidézi őt, azon kívül, hogy az 50 láb magas nő támadása című „remekműhöz” látottakhoz hasonlóan megsokszorozódik méretében, semmit sem csinál. (Egy örvényt írhatunk a számlájára esetleg.)

Túlzásba estek hát a készítők. A csoda, a misztikum, ami a trilógia-indító darabban teljesen váratlanul ért minket a kalóz-rögvalóság után, itt már mindennapos eseménnyé silányult. Ellentétben az első résszel, ahol hatalmas meglepetés és feszültségteli jelenet volt az első (és egyetlen) természetfeletti esemény, a csontváz-legénység igazi valójának első megmutatása. Aztán egy szereplő halálának sincs többé súlya: random módon némelyiket vissza tudjuk hozni a halálból így vagy úgy, amelyik nem hiányzik a nézőnek, az meg maradjon megdögölve. A halálnak sincs tétje immár. A harmadik részre a csoda olyanná degradálódott, mint Jack Sparrow-nak a rum. Unikumból a mindennapos élet kelléke lett, elvesztve a varázst. Előttem változik át egy nő hatméteres magasra, majd rákokba széthullva távozik? Ki nem szarja le, vitorlát fel, irány nyugat.

A csalódást keltő finálé után (értem ezt az egész filmre, mint trilógiát záró részre, és a végső csatára egyaránt) keserű szájízzel fogunk távozni a moziból, de ha jót akarunk magunknak, NE várjuk meg azt a pillanatot, amikor a mozitermet elönti a tömény nyál, vagyis a végefőcím utáni utolsó részt, mert az nagyon sokat leront a film összértékéből. Ha az nincs ott, az egész cikkben sorolt hibák ellenére egyszer fogyasztható, némileg kiábrándító filmélményben lesz részünk, mely után azonban megfordul a fejünkben: lehet, hogy a második rész hirtelen összecsapott vége még mindig ezerszer jobb volt, és ott kellett volna véget érnie a sorozatnak. Félek, lesz negyedik rész is.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!