Filmkritika

Felforgatókönyv

Farkas Ádám kritikája
2007. április 21. 21:42

Persze, hogy romantikus lesz. Persze, hogy elmagyarázzák majd nekünk, hogy az apróságok teszik széppé az életet (vö.: Amélie feltöri a karamellt és szeret hátranézni a moziban) és persze, hogy valakinek megváltozik majd az élete, amit majd jó lesz nézni. De ez egyáltalán nem baj, sőt. Kell az ilyen film néha, ábrándos szombat délutánokon, mikor az ember nem láncfűrészt meg lángvágót akar, inkább valami megnyugtatót, szépet, ami elgondolkodtat és meg is nevettet, egyszóval kellemes szórakozást nyújt. Eredeti ötlet híján persze nehéz ilyet készíteni, de szerencsére ennél a filmnél ebben nincsen hiba.

Hiszen milyen abszurd és zseniális az egész! Képzeljük el, hogy egy reggel a tükör előtt állva, fogmosás közben hangokat kezdünk hallani a fejünkben, amik kommentálják a napunkat és hasonlatokkal tarkított leírást adnak minden fontosabb mozdulatunkról. És ha ez nem elég, még jósolnak is, amitől már pláne kiverne minket a frász. Harold Crick-et, a precíz adóellenőrt (Will Ferrell) ki is veri rögtön, aztán pedig nyomozásba kezd a titokzatos hangok eredetét illetően. Több sikertelen próbálkozás után végül eljut az éppen írói válsággal küszködő Karen Eiffel írónőhöz (Emma Thompson), aki nem másra készül, mint arra, hogy befejezze végre a regényét, mely legújabb karaktere, Harold Crick tragikus halálával végződik…

Zach Helm (író) és Marc Foster (rendező) olyan sztorit hoztak össze, ami már az első pillanattól kezdve érdeklődést kelt a nézőben, és nem is hagyja lankadni azt, egészen a végéig. Nagyrészt egy szálon fut Harold története - esetenként bevillan egy fekete nő és egy bicikliző kisgyerek (akinek egyébként fontos szerepe van a történet bonyolításában), de ezek a részek sajnos jellegtelenek. Gondolom valami Bábel- vagy Amélie-szerű ”ez idő alatt az univerzum egy másik pontján” - próbálkozás ez, de sajnos nem sikerült megteremteni hozzá a hangulatot. Harold története viszont bájos, vicces, fordulatokkal teli és megjósolhatatlan kimenetelű. Tulajdonképpen egy klasszikus ”átváltozástörténet” ez, ahol a főhős a hétköznapok monotóniájából egy erős hatás miatt kitör, mert úgy érzi, valami kimaradt az életéből. Jelen esetben ez a történet egy olyan emberé, aki számolja a húzásokat fogmosás közben és a legintimebb kapcsolatot az életében a karórájával ápolja ( - a kis szerkezet egyébként szimbolikus jelentőséggel bír: addig mennek rendben a dolgok, amíg az működik, másodállásban pedig őrangyalként is funkcionál). Harold életében a változást ki más hozná, mint egy nő, Ana Pascal (Maggie Gyllenhaal), akit ügyfélként ismer meg, és dacára annak, hogy egymás ellentétei, komolyabb kapcsolat alakul ki közöttük.


Will Ferrell egy pillanatra sem esik ki a szerepéből, még akkor is szelíd és gyámoltalan, mikor kiabál vagy az élete miatt aggódik – tökéletesen elhiteti velünk, hogy nem is szerepet játszik. A másik nagyszerű alakítás Emma Thompsoné. Az írói válsággal küszködő művész kínlódását, furcsaságát és szórakozottságát nagyszerűen érzékelteti a folytonos, elrévedő tekintet és az időnként megfigyelhető, különös szokások, amik többet mondanak ezer szónál. A többiek pedig nem hibáznak, csak hozzák amit kell, ez pedig két ilyen erős karakterrel a hátuk mögött bőven elég is.

De ahogy - a film készítőinek véleménye szerint - az apró dolgok teszik széppé az életet, úgy teszik még teljesebbé ezt a mozit az apró részletek. Miközben Harold gondolkodik, minduntalan számok tűnnek föl a vásznon, ezzel érzékeltetve, mennyire fontosak is főhősünk életében. Karen Eiffel gondolataiba betekintve láthatjuk, miféle történeten gondolkodik éppen. A fent említett karóra is apróbb szerepekhez jut a történet közben, amik igen nagy hatással vannak a cselekményre, és így tovább. Mindezek együttvéve hatásosan színesítik az elbeszélést, és éppen annyi helyet kaptak, amennyi kellett nekik.


Mindez együtt tehát szép és jó, de sajnos ez a film sem száz százalékos. Ami nem tetszett, az a befejezés. Klasszikus mű lett volna belőle, ha nem így fejezik be, de tudomásul kell vennünk: ez egy közönségfilm, ide ez kell. A másik dolog pedig az üzenet, ami nincs. Persze ez nem lenne baj, de ennek ellenére próbáltak beleerőltetni valamit, mondván: ha már az európaiaknak bejött a szentimentalizmus, akkor nekünk is sikerülni fog. Sajnos az eszközök nem elég finomak ehhez, és elég ügyetlenek is az ilyen részletek, így sajnos nem lett a vígjátékból egyszerre könnyesen megható dráma is – én azt mondom, ez nem is akkora baj.


Az amerikai kritika néhány helyen lehúzta a mozit, mondván egy olyan Charlie Kaufman film ez, ami azoknak készült, akik túl buták a Charlie Kaufman filmekhez. Ám ha nem várunk tőle ilyen mélységeket, akkor kapunk egy romantikus vígjátékot egy laza délutánra, annak pedig egyáltalán nem rossz.

Értékelés:

Felforgatókönyv

Játékidő: 113 perc

Rendezte: Marc Forster

Szereplők: Will Ferrell, Maggie Gyllenhaal, Emma Thompson, Dustin Hoffman, Queen Latifah, Tony Hale, Kristin Chenoweth, Tom Hulce

Forgalmazó: SPI International

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."