Filmkritika

Eragon

Durucz Dávid kritikája
2007. január 2. 18:34

Narnia krónikáit átlapoztuk már régen, az ifjú Harry pedig még nem tudja, mi is az a Főnix Rendje. Hogy mégse maradjunk tinifőszereplős fantasy nélkül az idén sem, arról az Eragon készítői gondoskodtak.

A szinte teljes egészében kis hazánkban forgatott nagyszabású mozimese Christopher Paolini regényét dolgozza fel, melyet a szerző tizenöt éves korában vetett papírra – tehát 1998-ban. Egy évvel azután, hogy a kis Christopher megkapta ajándékba a Csillagok háborúja-trilógia felújított változatát, VHS-díszdobozban; hogy aztán annak rendje és módja szerint rongyosra nézze Lucas bácsi klasszikusát. Mellette persze szorgosan forgatta a Gyűrűk Ura-könyveket is, ha már egyszer a kezébe kerültek… Ezek természetesen csak feltételezések, de nem nélkülöznek minden alapot. Ha közelebbről megvizsgáljuk az Eragon sztoriját (nem kell túlzásokba esni, épp elég egy Altman-féle nyomozófigura alapossága), bizony rengeteg ismerős vonásra akadhatunk. Sőt, túlzás nélkül állítható, hogy a könyv kizárólag az említett kultsorozatok jól bevált paneleire épít, mind a történetszövést, mind a főbb karaktereket tekintve.

És ezt a paolini-i hagyományt sem a második filmjében közreműködő forgatókönyvíró (Peter Buchman, aki már első mozija, a Jurassic Park III kapcsán is a nagyra nőtt állatok lélektanában merült el), sem az elsőfilmes rendező (Stefen Fangmeier – nem mellékesen a vizuális effektek egyik legprofibb hollywoodi mestere) nem akarta megszakítani. Dehát mi végre kérjük számon az eredetiséget pont egy ilyen mozin a folytatások és remake-ek korában? Az új ötlet a fősodor filmjeiben olyasmi, amiért hosszú évekig böjtölnie kell napjaink mozinézőjének – maradjunk tehát annyiban, hogy az Eragon egy a másodrangú LOTR-pótlékok közül. Most pedig lássuk, ebben a minőségében mennyire képes arra, hogy majd’ két órán keresztül szórakoztasson minket.


Alapkövetelmény, hogy filmünk legyen látványos. Az ilyen téren igencsak tapasztalt (többek között a Terminátor 2., a Jurassic Park és a Jelek vizuális csodáit is neki köszönhetjük) Fangmeier nem is okoz csalódást. A Tátra bámulatos szépségű hegyei és a vadregényes magyar erdők már eleve adottak voltak, erre a háttérre kellett egy mágus ügyességével odavarázsolni az egyik legfontosabb karaktert, a sárkányt; és még rengeteg apróbb-nagyobb tüneményt. A Lucasfilm vérprofi gárdája „céhtársukkal”, a direktorral szoros együttműködésben tökéletes látványt alkotott – és agyafúrt módon gondoskodott arról is, hogy a nyilvánvaló párhuzam a Skywalker-sagával a képekben is testet öltsön.

Nem árt továbbá, ha a sztori könnyedén követhető (az eredetiségre törekvést ugyebár már eszünk ágában sincs elvárni…); de izgalmas és fordulatos is egyben. Akkor hát nézzük, miről szól tulajdonképpen az Eragon. Alagézia csodás tájain valamikor régen a Sárkánylovasok uralkodtak, ők őrködtek a béke és igazságosság fölött. Ám az egyik Lovas, egy bizonyos Galbatorix (John Malkovich) fékezhetetlen hatalomvágyától hajtva lemészárolta az összes többi Lovast; és azóta az ő elnyomásától szenved ez a valamikor szabad és virágzó birodalom (igazán eJedi ötlet…). Aztán egy szép napon Eragon (Ed Speelers), egy egyszerű parasztfiú vadászat közben furcsa tojásra bukkan a Király erdejében; amiből nem akármi kel ki: egy igazi sárkány. A fiú később a falu bolondjától – akiről kiderül, nem is annyira bolond - , Bromtól (Jeremy Irons) megtudja, hogy a sors úgy rendelte, ő legyen az új kor első Sárkánylovasa; aki majd szembeszáll a rettegett zsarnokkal. Eragon útra kel hát - Brommal az oldalán - , hogy beteljesítse a végzetét. Minden adott tehát, hogy a főszereplőből hamisítatlan legendai hős váljék; és ez bizony igen hamar be is következik: miután megment egy egész közösséget, a hálás hadifak még aznap mítoszokat szőnek róla… Van tehát bátor ifjú vitézünk, sárkányunk, bölcs útitársunk, rettenetes főgonoszunk (és kígyónyelvű jobbkeze, Robert Carlyle), mi kell még? Hát persze, a nő, az istenadta nő: Arya (Sienna Guillory), a törékeny szépségű hercegnő - a hagyományokhoz híven – a motivációs erőt jelentő szent hölgy klasszikus pozícióját foglalja el. Elképesztő, sosem látott kalandok, hihetetlen veszélyek várnak Eragonunkra; ám ő mindent és mindenkit legyőz mágikus kardjával, látványos sárkányröpték közepette - és a frizura még így is tartós marad.


Teljes a mese-paletta, hiánytalan a leltár. Persze, ezekkel a jól ismert figurákkal és helyzetekkel, akár a karddal és a varázslatokkal, kell tudni bánni – különben minden visszafelé sül el; és hiába sikeres a kaland, a néző csalódottan távozik. Ide biztos kezű rendező kell, aki nem csak jó színészvezető; de az első kockától az utolsóig ügyel arra, hogy se túl komolyan ne vegye a mozit, se a gagyi ovimese irányába ne tolja el a hangsúlyokat. Ahogy az sajnos várható volt, Fangmeier nem ilyen “Sárkánylovas”-típusú rendező. A már említett kínzó eredetiséghiány olyannyira meghatározza az Eragont, hogy a direktor gyakorlatilag kottából dolgozik. Elavult, megsárgult kottából, ráadásul borzasztó hamisan. Minden kínálkozó alkalmat elszalaszt, hogy a szereplői közti viszonyokat gondosan és hitelesen építse fel. A figurák mind magukra vannak hagyva, és ezen egyáltalán nem segít, hogy a rendező valósággal egymásnak “lökdösi” őket – attól, hogy összeütköznek, semmi sem indokolja, hogy automatikusan szeretetben egyesüljenek egy arra megfelelőnek talált dramaturgiai ponton. Mindez persze csak arra “jó”, hogy ne borítsa fel a jól bevált sémákból összetákolt, kényelmes szerkezetet, amibe Fangmeier boldogan és elégedetten vackolta be magát.

Ebbe a moziba igazi megváltást - vagy ha azt nem is, legalább némi színt - csak egy jól rendezett Malkovich és Irons hozhatott volna. Ezt a lehetőséget azonban már a forgatókönyv kiiktatja - oly hatékonyan, akár Eragon kardja a gaz ellent. Malkovichnak talán ha öt mondata van az egész filmben; fellépése pedig nem különbözik szignifikánsan a Con Air “Cyrus the Virus” figurájáétól. Irons sokkal többet kap a filmidőből, de… A szerepe, a szövege, annyira borzasztóan lettek megírva, hogy ebben a közegben csak vergődni tud. És naná hogy Fangmeier nem segít neki, hanem még mélyebbre taszítja ebbe a (mélységet amúgy totálisan nélkülöző) kétdimenziós figurába. Irons ennél ezerszer jobb színész, már teljesen világos, hogy nagy balfogás volt aláírnia az Eragonra – na nem mintha ez meglepetésként érne bárkit is. Mellékesen megjegyezhetjük, hogy a többi színész is ott volt a filmben - legalábbis a stáblista tanúsága szerint…


A Sárkánylovasok történetét tehát egy tizenöt éves írta, leginkább tizenöt éveseknek; a könyvből készült filmet egy felnőtt megrendezte tizenöt éves szinten – az eredmény egy mozi, amit nem tizenöt év, de tizenöt hónap alatt elfelejtünk. Képi megoldások szintjén tökéletes, de bármilyen szép is, kong az ürességtől. Az ilyen paraméterekkel rendelkező film pedig sajnos nem olyan ritka, mint a sárkánytojás…

Értékelés:

Eragon

Játékidő: 104 perc

Rendezte: Stefen Fangmeier

Szereplők: Ed Speleers, Jeremy Irons, Garrett Hedlund, Chris Egan, Djimon Hounsou, Robert Carlyle, Sienna Guillory, John Malkovich, Joss Stone

Forgalmazó: InterCom

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."