Casino Royale

Mit lehet tenni, ha haldoklik egy súlyos dollármilliókat fialó franchise? A legutóbbi, sokat (gyakran jogosan) támadott James Bond-epizód, a Halj meg máskor! elkészítése után rövid idővel már nyilvánvalóvá vált, hogy Brosnan ötödször már nem fogja eljátszani őfeslége titkos ügynökének szerepét. Lehetett találgatni, hogy kit ér majd a megtiszteltetés, hogy hatodikként eljátssza Bondot, eközben pedig olyan, legalábbis kétes értékű próbálkozások születtek a Bond-kultusz ébrentartására, mint a nálunk is megjelent “ifjú James Bond”-könyvsorozat bárgyú, Harry Poterre hajazó részei.

Az élénken érdeklődő közvélemény legnagyobb meglepetésére egy olyan jelölt lett végül az MI6 ügynöke, akiről azelőtt nem sok szó esett: a Tomb Raiderben, A kárhozat útjában, a Spielberg-féle Münchenben és bizony, a Sorstalanság filmváltozatában is szereplő Daniel Craig. A rajongók azonnal elkezdték támadni a színészt nem túl bondi arcszerkezete miatt, internetes honlapok százai kezdtek tüntetni kiválasztása ellen – mindhiába. A rajongók csalódottságát fokozta, hogy úgy tűnt, egy korai Ian Fleming-regényt fognak elszúrni, a Casino Royale-t, annak a két pojácának forgatókönyvéből, akik az utolsó Bond-filmek nem túl épületes szkriptjeit is megalkották. Martin Campbell ült végül a rendezői székbe, aki egyszer már megmentette a Timothy Dalton által a B-kategóriás celluloidhulladékok szintjére degradált Bond-sorozatot a teljes érdektelenségtől egy ütős darabbal, és az utolsó kirobbanóan jó 007-es filmmel, a GoldenEye-jal. Nem feledjük azonban neki a pocsék Zorro legendáját, közvetlenül ezelőtti filmjét, így tovább aggódhattunk.

Majd jött az első trailer, és mit ad isten, pocsék volt. A Moziplussz által is földbe gyalázott bemutató a sorozat legrosszabb, leginkább Timothy Dalton nevéhez köthető hagyományait látszott folytatni: randa főszereplő, gagyi akciójelenetek, buta történet, és az előzetes végén a kamerába keményen néző Daniel Craig elég volt ahhoz, hogy végleg elmenjen a kedvünk a huszonegyedik Bond-mozitól. Időközben azonban felkérték “szkript-polírozásra” Paul Haggist, aki az Ütközések Oscar-áradatáért “felelős”, és az eredmény bizony meglátszott a második előzetesen is, amely minden elvárást felülmúlva frenetikusan jóra sikeredett.

Csakúgy, mint maga a film. Szögezzük le előre, ez egy “reboot”: a Casino Royale, az eddigi részeket figyelmen kívül hagyva elölről kezdi a sorozatot, egy új titkosügynököt, az első (két) gyilkosságán épphogy túl lévő, tehát a 007-es státuszt csak mostanában megszerző James Bond első igazi bevetését mutatja be. Ezúttal Le Chiffre, a terrorista bankár lesz Bond aktuális ellenfele, akit abban kell megakadályoznia az MI6-nek és a CIA-nek közösen, hogy a világ legnagyobb pókerversenyén dollármilliókat nyerjen, megteremtve ezáltal a pénzt ügyfelei számára a későbbi akcióikhoz.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy teljesít Daniel Craig abban a szerepben, amibe élete végéig be lesz skatulyázva: remekül. Craignek sajnos kellően bondtalan feje van, amelyet szakértők (nők) bevonásával teszteltem, és az ítélet szerintük kimerül nemes egyszerűen a “ronda” szóban Az első szőke Bond elhivatottságára viszont nem lehet panasz, mert úgy kigyúrták a filmre, hogy ha egy kicsit tovább folytatják vele az edzéseket, kétségkívül kipukkan. Daniel Craig játékára azonban egyáltalán nem lehet panasz, színészetével száz százalékig feledtetni tudja hátrányos testi adottságait, ami azért talán jobb, mint az ellenkezője: George Lazenby valószínűleg végtelenül együgyű szépfiús pofija miatt nyerhette el Bond szerepét (egyetlen film erejéig), legalábbis színészi játéka miatt biztos nem, mert abban nem mutat túl egy ruhafogas képességein.

A Casino Royale szakít az eddigi bondos hagyományokkal, ami hátrány és előny is egyben. Pozitívum, hogy a mára kissé megfáradt franchise-ba új elemet emel egy fantasztikus forgatókönyv (biztos vagyok benne, hogy ez Paul Haggis érdeme, nem a Purvis-Wade párosé) és egy visszafogott rendezés segítségével. Hátrány, hogy pár fontosnak tartott bondi elem így kimaradt, ami túlnyomórészt a poénforrás eszköze volt a filmekben: nincs például se Q a technikai kütyüivel, se a hősünkbe fülig szerelmes Monneypenny, akiket azért be lehetett volna hozni a történetbe, ha nem is a korábbi, humoros szerepkörükben. (Q például lehetett volna az, aki a nyomkövetőt beadja Bondnak.)

Nem csak Daniel Craig jó a szerepében, a többi aktor is remekül teljesít. A dán színész, Mads Mikkelsen fantasztikus Le Chiffreként. Visszatér M, Judi Dench alakításában, ami a nem túl barátságos Bond – M viszonyt is jelenti, ellentétben azzal a baráti kapcsolattal, amit a régebbi filmek férfi M-jével ápolt Bond. Jeffrey Wright pedig tökéletes Felix Leiter (a CIA embere, Bond későbbi barátja), reméljük, lesz még alkalmunk más Bond-történetekben is viszontlátni ebben a szerepkörben, mert itt még – más filmekben megmutatott tehetsége ellenére – nem sok szerep jutott számára. Eva Green is telitalálat: amellett, hogy természetes szépség, mi több, istennő, remek színésznő is, a tökéletes Bond-girl, ráadásul karaktere nem telepszik rá annyira a filmre, mint a Halj meg máskor!-béli Jinxé (Halle Berry, ha így jobban menne).

A Casino Royale-t valahogy úgy kell elképzelni, mint azokat a filmeket, amelyek populáris alapanyagból készültek (túlnyomórészt képregényfilmek: Batman: Kezdődik!, X-Men 2, Pókember, stb.), de alkotóik feltett szándéka volt, hogy komolyan veszi őket, ahelyett, hogy ökörködne egy jót az alapanyaggal (Batman és Robin). Szerkezetét tekintve (újrakezd egy sorozatot) leginkább a Batman: Kezdődik!-hez hasonlít, amely filmnek minden tárgyalt előnyét is hozza az új Bond-mozi: komolyan vehető, realistább, naturalisztikus, és pszichológiailag hitelesen ábrázol egy folyamatot, hogyan lett Bond az, aki – nem beszélve a remek színészekről, és az utóbbi idők legjobb gonoszáról. Kiváló, hogy Bond nem az a halhatatlan terminátor, akit a korábbi filmekben megismerhettünk: ebben a filmben elég esendő ember, bizakodik, csalódik, üldözés közben hasraesik, megmérgezik és így tovább. A főgonoszra ugyanez jellemző: ő maga is menekül a befektetői haragja elől, akiknek elherdálta a pénzét. A Casino Royale-ban semmi nincs feleslegesen: még az olyan, elsőre borzasztónak tűnő ötletek, mint az, hogy Bond szerelmes legyen, is meg lesznek magyarázva és hitelt érdemlően alátámasztva, csak győzzük kivárni.

Pár végtelenül bárgyú részt leszámítva (a világ egyik legjobb pókerezője annyira amatőr lenne, hogy ha blöfföl, a homlokát vakargatja, amire egy forgatókönyvi csavar is épül majd) a Casino Royale az egyik legjobb Bond-mozinak mondható. Nincsenek benne hatalmas lézerfegyveres űrcsaták, aláhulló hullákkal (Moonraker – Holdkelte), az égből léghajóval alászálló nyolcvan éves öregemberek, akiket landolás után negyven modell kezd el nyalogatni (Polipka), Bonddal virtuálisan kefélő titkárnő, sem pedig láthatatlan autó (Halj meg máskor!). Az új 007-es film száz százalékig komolyan vehető, és hitelesen mutatja be azt a folyamatot, hogy miért is lett Bondból az, ami. Daniel Craigre pedig ellenzőjéből ezek után megvilágosodva áldásomat adom: várom a második szerepében James Bondként.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!