Filmkritika

Sztornó

Durucz Dávid kritikája
2006. november 20. 20:30

A Közgáz Vizuális Brigád ismét hallat magáról. Tegyük hozzá, nagy szerencsénkre; ugyanis a KVB műhelyéből kikerülő legújabb, immár hatodik nagyjátékfilm határozottan új színt visz a magyar mozi évtizedek óta egyre csak fakuló palettájára. A Sztornó ráadásul nem is érkezik egyedül: Pálos György moziját a Brigád zseniális rövidfilmje vezeti fel. A képi humort tökélyre vivő, Szirmai Márton által rendezett Szalontüdő (melyben egy arc minden szónál többet mond) igazi ínyencfalat, szaftos és ízletes; kitűnő előétel a nem mindennapi főfogáshoz.

Ahhoz a filmhez, amiben egyébként első ránézésre semmi különös nincs. Középkorú tanárember csalja a feleségét meg az adót, aztán mindkét kilengésnek meglesz a maga következménye – vérbeli kamaradrámát sejtető sztori, nemde? A szüzséhez a pluszt a rendező egyedi látásmódja adja - no meg a főszereplő személye, aki nem más, mint a kispálos Lovasi András. Igazándiból a népszerű énekes a Sztornó legnagyobb “találmánya”; sokszorosan megtérülő ötlet volt őt felkérni a központi figura eljátszására. Nem ez az első alkalom, hogy filmen látjuk viszont a fiatal értelmiségiek italforradalmárát - volt ő már minden: daloló gyári munkás, fura fazon a függöny mögött, Kis Pelé, Fiat Pompeius (a lá Jancsó), és maga a Lovasi; de főszerepet még nem bíztak rá. Most ez is megtörtént, ő pedig élt az alkalommal. Úgy sétált át a koncertszínpadról a mozivászonra, mintha az a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Nem csak jó (film)arc, de tehetséges színész is; és egy iszonyat cool csávó, akiben igazi kultfilmteremtő erő lakozik. Ráadásul állandóan borostás arca, csibészes mosolya, értelmet sugárzó, távolba révedő szemei pont úgy illenek “Én” figurájához, mint ahogy a Kispál zenéje is passzol a film hangulatához - Lovasi és a Sztornó tehát jól állnak egymásnak.

Mégis, ha azt mondanánk, ez a film az énekes-színész miatt az, ami, súlyos tévedésbe esnénk. A Sztornó egy hamisítatlan Pálos-mozi. A rendező személyisége, világlátása uralja a filmet; ami el is várható annak fényében, hogy Pálos nem csak dirigálta, de maga írta és fényképezte is a mozgóképet. Ez a pálosi “egyeduralom” abban jut kifejezésre, hogy a direktor úr filmről alkotott elképzelését minden egyes kockáról le lehet olvasni. Remek, mondhatni baráti viszonyt ápol a mozival, könnyedén és szellemesen beszélget el a hetedik művészettel. És, nem utolsó sorban, a közönséggel. Velünk is dialógust folytat, az ő szavaival élve: “Ezt a filmet meg vegyétek úgy, hogy úgyis olyan ritkán tudunk beszélgetni.” Alkotott valamit, ami a nézőt aktív részvételre, agytekervényeit élénkebb működésre sarkallja.

A Sztornó másik, nem elhanyagolható pozitív vonása szintén egy kapcsolathoz fűződik: ahhoz, ami a rendező és a színészei között alakul ki a forgatás során. Pálos ritkán látható érzékenységgel és intelligenciával oldja meg a színészvezetés sokszor kényes feladatát. Ezirányú tehetségét már a hat évvel ezelőtti A kis utazás című, Búzás Mihállyal közösen forgatott mozijában is megfigyelhettük (ez a méltatlanul feledésbe merült film az egyik leghitelesebb magyar alkotás arról, milyen lehetett kamasznak lenni a szocializmusban); de a híres-hírhedt Európa kempingről sem az süt, hogy Badárnak vagy a társrendező Szőkének nehezükre esett volna Pálossal dolgozni. Nem csoda hát, hogy a Sztornóban is minden mellékszereplő a helyén van, okos és természetes játékkal adják a főhős alá a lova(si)t.

A művészi háttér tehát megvolt ahhoz, hogy Pálos György valami igazán maradandót és eredetit alkosson (nem mellesleg az anyagi háttér is, ami nagy szó a magyar film jelenlegi helyzetét tekintve). Maradandóság és eredetiség tekintetében pedig igazán nem érheti panasz a Sztornót. Olyan anyagot sikerült Páloséknak összehozniuk, ami egyesíti a vérprofi hollywoodi történetszövést a magyar film patinás kisrealizmusával. A mozikban garantáltan igazi “lynch-hangulat” fog kialakulni: a rejtélyek, a dupla-, sőt, triplacsavarok, a szürrealitásba hajló álomjelenetek mind a neves tengerentúli kollégát idézik (semmi szándékos koppintás, maga az elkészült matéria kínálja a párhuzamot), ráadásul ugyanúgy képesek mélyfilozófiai gondolatok tálalására, mint David mester filmjei.


Így hát Lovasi “Twin Pécs” városában leli meg az ő Mohácsát. Az álmatag kisvárosból hamar rémálmatag környezet lesz, egy szűkülő élettér, amit főhősünk zsúfolt panellakása kitűnően szimbolizál. A rafkó eme ká-európai fellegvárában (igen, ez M. Agyarország), ahol néphagyománnyá nemesült az adócsalás, végül az ő kétes üzelmeire is fényt derít az adóhivatal mindent látó Szauron-szeme. A nők körében már-már valószínűtlenül népszerű szoknyabolond és az APEH esküdt ellensége megtapasztalja, milyen, “ha az életben nincs már több móka.” Damoklész kardjaként lebeg a feje fölött a vagyon- és feleségvesztés közelgő veszélyegyüttese - egyszerre éli át Ivan Iljics halálát és Faust pokoljárását (mi több, még a “gyermeksztornográfia” szele is meglegyinti).

Mindezt azért, mert eddigi életét abban a hiszemben élte le, hogy neki bizony mindent szabad, ami csak jólesik. Ez az egocentrikus életfilozófia a film tán legkifejezőbb párbeszédében (egyébként hihetetlenül jól megírt, szellemes dialógusokkal dolgozhattak a színészek a filmben) csúcsosodik ki, mikor “Tiborommal” vívott sakkjátszmáján kollégája a következő szavakkal akasztja meg Lovasi karakterét: “Oda nem léphetsz” Erre ő (azazhogy Én): “Dehogynem. Miért, te nem akarsz nyerni?” Ennek a hozzáállásnak az (élet)szemléletes bemutatásához még közelebb viszi a nézőt a film azon tulajdonsága, hogy szerkezetét át- meg átszövik a hamisítatlan ungarische humor megnyilvánulásai. Igazi kisszerű, önironikus és cinikus, “magyaros” poénokkal operál Pálos, amik természetesen úgyszintén jól állnak Lovasinak. Kisszerű, önironikus és cinikus lépes az is, mikor Én egy piros filctollal egész egyszerűen sztornózza az életét – ezzel legalább a cím értelmezéséhez nyújt némi támpontot a rendező, másban ugyanis eszébe sem jut helyettünk gondolkozni. A film nagy részében inkább a képek és mondatok által keltett benyomások, érzések hangsúlyosak (vissza Lynch-hez); a válaszkeresés a Sztornó számos kérdőjelére, a történet egyes elemeinek értelmezése nem olyan feladat, amit még a nézőtéren abszolválni lehetne. Az pedig végképp “mission: impossible”, hogy a legnagyobb természetességgel elénk tálalt befejezést azonnal, fenntartások nélkül elfogadjuk.


Nem mondhatjuk, hogy egyszerű filmet forgatott volna nekünk Pálos György. De a lényeg, hogy nekünk forgatta, és ezért köszönettel tartozunk neki. Beszélgetni akart, álljunk hát szóba vele, és váltsuk meg jegyünket a pécsi tanulmányi kirándulásra – ami jelen esetben “tanulmányi szellemvasutazás”. És ne feledjük, ha nem is sikerül elsőre megérteni a Sztornó igencsak kódolt üzenetét, “...mindig volt remény”.

Értékelés:

Sztornó

Rendezte: Pálos György

Szereplők: Lovasi András, Tóth Ildikó, Hollósi Frigyes, Ficzere Béla, Láng Annamária, Kovács Patrícia, Gyabronka József

Forgalmazó: Hungarotop

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."