A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: fopen(/var/lib/php/sessions/ci_session1tk01c0dus6np60fm8fohrl3r5jiu0sv): failed to open stream: No space left on device

Filename: drivers/Session_files_driver.php

Line Number: 172

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

A PHP Error was encountered

Severity: Warning

Message: session_start(): Failed to read session data: user (path: /var/lib/php/sessions)

Filename: Session/Session.php

Line Number: 143

Backtrace:

File: /var/www/moziplussz.hu/application/libraries/Ion_auth.php
Line: 91
Function: library

File: /var/www/moziplussz.hu/public/index.php
Line: 315
Function: require_once

Kritika: Hullámtörők - Moziplussz.hu
Filmkritika

Hullámtörők

Durucz Dávid kritikája
2006. november 15. 22:51

Eljött a pillanat: Kevin Costner “nagy comeback”-jének pillanata. Azért nagy esemény ez, mert őróla mindenki tudja, hogy Hollywood legpechesebb tehetséges színésze - vagy legtehetségesebb peches színésze, ez mindegy most. A kilencvenes évek első felének meghatározó aktora volt, sőt, a Farkasokkal táncolóért kapott Oscarját követően rendezőként is ismertté és elismertté vált. Aztán egyszer csak elragadta valami nagy víz, és olyan messzire sodorta az A-kategóriás sztárságtól, amilyen messzire csak lehet. Vízivilága világsiker helyett világraszóló bukta lett, ami kis híján a karrierébe került – és ezt képes volt két év múlva megfejelni egy újabb disztópia-mesével, A jövő hírnöke című borzadállyal. Ha erre a (ráadásul saját rendezésében készült!) filmre gondolunk, a fentebb említett pech helyett talán okosabb lenne tudatos önkárosító aknamunkát mondani…

Az őt a lejtőn elindító Waterworld tapasztalatával a háta mögött, groteszk módon, éppen egy másik “vizes” film főszerepével kerülhet vissza ha nem is a sztárok közé, de legalább az érdeklődés középpontjába. Kisebb “comeback”-jei voltak már egyébként (Tizenhárom nap; Fegyvertársak), de ahhoz, hogy igazi visszatérésről beszéljünk, ízig-vérig hollywoodi film, egy kasszasikerre aspiráló produkció szükségeltetik – mint amilyen a Hullámtörők (amiből ugyan végül nem lett blockbuster, de jelen esetben tényleg a szándék a fontos). Costner ázsiója persze mára erősen megcsappant, ami leginkább abban jut kifejezésre, hogy a filmet egész egyszerűen meg sem próbálták csak az ő arcával eladni: a célközönség fiatal, Wyatt Earp kalandjairól lemaradt részének kedvéért a tinibálvány (?) Ashton Kutchert szegődtették az öreg harcos mellé. Ami mindezek fényében mégiscsak örvendetes, az az, hogy bár Kevin bácsi arca barázdákkal erősen gazdagodott, tehetsége a “nagy pénznyelő kékség” óta eltelt évtizedben semmilyen csorbát nem szenvedett - ahogy erről a már említett, pozitív kritikákat kapó Fegyvertársakban is meggyőződhettünk.

Ahhoz azonban, hogy a Costner és a nézők által egyaránt remélt nagy visszatérés mozija a Hullámtörők legyen, egy szilárd alapokon nyugvó, ötletes forgatókönyv és egy biztos kezű rendező kell(ett volna). Fájdalom, filmünk e két erény egyikével sem rendelkezik; mi több, a direktor keze pont azért bizonytalankodik a celluloidkockák igazgatásakor, mert a csapnivaló forgatókönyv megköti azt - itt bezárul az ördögi kör. A totálisan ismeretlen Ron L. Brinkerhoff minden bizonnyal kreativitásgátló szérummal adagolta túl magát a könyv írása előtt, és ebből a bódulatból nem talált kiutat egész addig, amíg az utolsó leütés el nem hagyta az ujjbegyét. Elképesztő hibákat vét a cselekmény bonyolításakor, amely hibákat akár tanulmányi célokra is fel lehetne használni, intő példaként állítva őket a forgatókönyvíró-iskolák nebulói elé.


Főbb gyengeségei két “stratégiai” ponton támadják meg a mozit: az eredeti ötletek, váratlan fordulatok terepén, és a mindig nagy hangsúlyt kapó befejezés ingoványos csatamezején. Az említett két összetevővel való szakszerű bánás garantálhatná a film maradandóságát - hiányuk pedig annak könnyen felejthetőségét szavatolja. Nincs mit szépíteni rajta, a sztori egy ordenáré nagy kliséhalmaz. Combos kis dózisokban kapjuk az ezerszer látott fordulatokat, figurákat és könnyedén megjósolható jeleneteket. Ami meg a mozi lezárását illeti: vastag, feketén fogó alkoholos filccel is tűpontosan be lehetne jelölni a szüzsében azokat a pontokat, mikor a filmet már/még tökéletesen be lehetett volna fejezni – legalább három ilyen momentum van a Hullámtörőkben. Egyáltalán nem indokolja semmi a 136 perces hosszt, sőt, a józan ész éppenséggel ellenzi a rétestészta-nyújtás eme rendkívül bosszantó filmes megjelenítési formáját.

A rendező és egyszersmind mozijának mozgástere tehát (a bűnrossz könyvnek “köszönhetően”) olyan dolgokra korlátozódik, mint megkísérelni a lehető legprofibb látványvilág megteremtését, no és persze tökélyre vinni a színészvezetést – azért ezek sem aprócska feladatok. Akár párhuzamba is lehetne állítani a direktor vállalását filmje főhőseinek hivatásával: ahogy Costner és Kutcher figurája, Andrew Davis is fenyegetően hullámzó, szédítően örvénylő (klisé)tengerből próbálja kimenteni, aki s ami menthető. A szökevény című sikerfilm alkotója azonban ugyanúgy nem tekinthet hibátlanul elvégzett feladatként munkájára, mint Costner vízimentője; aki rezignáltan veszi tudomásul, hogy a “száz százalék” fogalma az ő szakmájában nem létezik.


A vizes jelenetek kiválóak, szépek és félelmetesek egyszerre (Wolfgang Petersen is megsüvegelné a rendezőt és a vele remekül együttműködő látványtervezőt); a színészek pedig szemmel láthatóan jó kezekben vannak. Mégis, mindez nem feledteti Davis kudarcát azt illetően, hogy akár hangyányit is előrébb mozdítsa, megújítsa a katasztrófajelenetekkel megspékelt dráma futószalagról ránk kacsintó műfaját. Minden szépen, simán, probléma nélkül zajlik le abban a sorrendben és intenzitással, ahogy azt már ezerszer láttuk. A vízimentők kiképzésénél az újoncok úgynevezett kötelező elemeket kell hogy végrehajtsanak, hogy azok elvégeztével boldog és felszabadult “Hurrá!” kiáltásban törhessenek ki. De hogy miért kötelező elem egy ilyen film rendezésekor: a sorsfordító tragédia (sőt, most ez is dupla kiszerelésben jön…), a borzalmas éjszakáról szóló vissza-visszatérő flashbackes rémálmok; a háttérben kialakuló családi dráma; a Top Gun, a Bőrnyakúak és a többi testvérmozi örökzöld kiképzés-sémája (amihez szériatartozék egy darab köcsög újonc és egy darab nagyon lúzer újonc is) az eleinte szemétkedő de aztán megenyhülő kiképzőtiszttel? Mert ezt a fajta filmet Hollywoodban a nagy többség csak így tudja elképzelni. A helikopteres vízimentők előtt pedig még úgysem tisztelegtek egészestéssel… Ez az érv persze pont annyira használható, mint gumicsónak a háborgó tengeren. De még ez a gumicsónak is kidurranna a mozi leggagyibb pillanatában: direktorunk ugyanis elérkezettnek látta az időt arra, hogy remake-elje a Cliffhanger emlékezetes nyitójelenetét. Az a bizonyos képsor igazándiból már 1993-ban is vastagon hatásvadász volt, az Ace Ventura 2. után pedig azt hittük, épelméjű rendező nem kísérletezik a rekonstruálásával – most Mr Davis csúnyán ránk cáfol.


Már csak a főszereplő párosban bízhatunk, és bizalmunk nem alaptalan. Kevin Costner ennél sokkal nagyobb kihívásokkal is megbírkózott már – úgyhogy most is profin teljesít, a rosszul megírt szerepből kitörni akaró aktorok minden elszántságával az arcán. Ashton Kutcher (alias “Mr Moore”) a Pillangó-hatásban már tett azért, hogy tenyérbemászó képe ellenére szerethető és majdnem tehetséges színésznek könyveljük el; most eme újonnan felépített imidzsét erősíti tovább. Játékában olykor felnő a rutinos róka Costnerhez; erre pedig szüksége is van a filmnek, mert a totálisan hangsúlytalan, már-már díszletszerű mellékszerepek többségét akár a kodiaki (ez K.C. karakterének lakhelye) amatőr színjátszókör tagjai is alakíthatnák, mi ugyan észre nem vennénk a különbséget.

Mikor a 136 perc végjátékához érünk, elkönyvelhetjük magunkban, hogy a Hullámtörők nem Costner megváltás-filmje; de ha mást nem is tett, benn tartotta az egykori sztár nevét a nézői köztudatban - a tucatfilmek iskolapéldája tehát legalább ennyi erényt magáénak tudhat. Amíg ezen tűnődünk, könnyzacskóink ellen Bryan Adams szívhez szóló melódiái indítanak orvtámadást, mozink pedig önként és szó szerint dalolva hajózik a klisék tengeréből (a Bering-szoroson át) egyenesen a giccsóceánba.

Értékelés:

Hullámtörők

Játékidő: 100 perc

Szereplők: Ashton Kutcher, Kevin Costner, Melissa Sagemiller, Sela Ward, Neal McDonough, Clancy Brown, Dulé Hill, John Heard

Forgalmazó: Fórum Hungary

Tovább a film adatlapjára

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb kritikáink
  • Tintin kalandjai

    Erdélyi Tamás szerint: "Összegezve a Tintin kalandjai remek szórakozást nyújt a 10 év alatti korosztálynak, a felnőtteknek pedig akad egy tucat kikacsintás (pl. Hergé cameoja) és a rendkívül impresszív látvány - utóbbi azonban az egyetlen oka annak, hogy később Spielberg klasszikusai között emlegessük."
  • Drive - Gázt!

    Kovács Patrik szerint: "A Drive ugyan távolról sem korszakalkotó mestermű, de érzékbizsergető stiláris kuriózumként, "hangulatfilmként" mégis joggal pályázik a néző szimpátiájára."
  • A hódkóros

    Czehelszki Levente szerint: "Kijelenthető, hogy Jodie Foster új rendezésével bizonyos értelemben csúnya luftot lőtt. Gibson továbbra sem A-listás színész, de legalább már jó úton van afelé, hogy cselekedeteiről újra a Filmvilágban, ne pedig a Blikkben értekezzenek."
  • Cowboyok és űrlények

    Erdélyi Tamás szerint: "A stáblistára tekintve rögtön kiderül, hogy a majdnem húszfős produceri stáb és a történetért felelős nyolctagú(!) csapat garantált módja annak, hogyan szakítsunk százfelé egy inkább egyszer, de alaposan körbejárt koncepciót."
  • Rossz tanár

    Szilvási Krisztián szerint: "A Rossz tanár tényleg gyenge, úgy pedagógiailag, mint dramaturgiailag. Cameron Diaz halovány-steril unalmas komika, s bár 2 mellékszereplő azért viszi a sztorit, összességében táblán csikorgó, köhögést porzó kréta-fércművel van dolgunk."