Flyboys - Égi lovagok

1916-ban az Egyesült Államok még nem lépett be a világháborúba. Filmünkben azonban mégis – lévén, hogy 140 percben egy Franciaországban működő amerikai repülős osztag kalandjait “izgulhatjuk” végig. Az idézőjel indokolt, mert aki eredetiségre vágyik, az ne ezt a filmet válassza kikapcsolódásként, de aki megelégszik egy korrektül összetákolt igazi amcsi pátoszfilmmel, az nem jár rosszul a Flyboys - Égi lovagokkal.

Nemrég a WTC filmről írott kritikában ironizáltam azon, hogy mennyit kellett kutatniuk az amcsi forgatókönyvíróknak, hogy találjanak egy happy enddel végződő sztorit rövid történelmük egyik legnagyobb katasztrófájáról. Akkori gondolataim most is helytállóak: micsoda erőfeszítésekre lehetett szükség, hogy megtalálják a módját Amerika dicsőítésének az első világháború egy olyan korszakában, amihez igazából semmi közük nincsen. A marketinganyagok persze kihangsúlyozzák, hogy “igaz történet alapján” készült filmmel állunk szemben, ami esetünkben annyit jelent, hogy valóban volt akkoriban Franciaországnak egy kezdetben amatőr amerikai fiatalokból álló repülőszázada.

Elemzett művünk előképeinek a Top Gun és a Pearl Harbor – Égi háború tekinthetők. (Itt most kihagynám azt a magas labdát, amit a hazai címfordítók hagytak nekem a magyar címhozzátoldásokkal.) A Flyboysban is megvan minden, ami egy vasárnap délutánra kellhet: jóképű arcok, minimális dráma (“Jaj, ma lelőhetnek.”), csinos megmentendő nők, nagyszámú ellen, és látványos légicsaták. Ezutóbbi számít a film erősségének, ami a készítési büdzsé nagy részét is kitette: a levegőben folyó harcok valóban jól festenek a vásznon, kellően látványosak, helyenként pedig mérsékelt izgalmat is biztosítanak. Ez nyilván betudható annak is, hogy a rendező civilben is pilóta.

A színészek tökismetlen arcok, de némelyiket láthattuk már egy-két sorozatban, vagy mozifilmes mellékszerepekben. Példának okáért a főszereplőt, James Francot, aki a Pókember-széria egyik mellékszereplője (az Osborne-csemete). A többiek különösebben nem ismerős arcok, de egyikük sem rossz a szerepben: valószínűleg nem fognak Oscart hazavinni ezzel a filmmel, de ha nem várunk sokat tőlük, rendben vannak. Néha egész jó csoportkohéziót alkotnak a levegőben, be kell vallani. Van még a filmben egy csipetnyi Jean Reno, de ő nem túl jelentős. Hozza az angolul tudó francia kapitány szerepét, ami ugye megint milyen eredeti. A kezdetben ellenséges, de mint később kiderül, nem minden ok nélkül bosszús pilótát (ez se egy filmtörténeti jelentőségű karakter) Martin Henderson alakítja, akire emlékezhetünk akár hullaként bezöldülve is A Kör egyik végső para-jelenetéből.

Több negatívumot is fel lehet sorolni a filmmel kapcsolatban, lássunk hozzá e kellemetlen feladathoz: először is a fent említett amerikanizálódás. Aztán ott van a játékidő: a második óra végén már feszengünk a székben, és még mindig megy tovább, már megint egy nagyobb ütközet következik. Aztán ott van a sztori, melynek egy eredeti pillanata sincsen, mindegyiket láttuk már más filmekben. Vajon sikerül megmenteni a szeretett nőt, aki hősi pilótánk kedvéért a világháború közepén elkezd angolul tanulni? (Nyilván, hogy ne kelljen túl sokat feliratozni az amcsi közönségnek.) Vajon ki éli túl a csatákat? Vajon ki lesz a hősi pilóta méltó utódja? Vajon sikerült legyőzni a betyárbecsülettel megáldott ellenséges pilótát, akinek a gépét két kard szimbólumával látták el? (Egyébként az ezt a pilótát érintő történeti szál még az egyik legjobb a filmben, az őt érintő jó kis akciójelenetek mellé jó kis moralizálást is hallhatunk ügyében.)

Mégsem lehet egyértelműen haragudni a filmre, mert alapvetően jószándékú, és majdhogynem hiánypótló: az első világháború kevésbé népszerű téma, mint a második, így némileg üdítően hat viszontlátni azt a vásznon. A légi jelenetek valóban látványosak, így céljuknak kiválóan megfelelnek. Sőt, azt is ki merem jelenteni, hogy annak ellenére, hogy egy eredeti pillanat sincs a filmben, mégis szórakoztató, mert a mindenhonnan összelopott részek valahogy annyira jól vannak megalkotva, hogy egységes egészet alkotnak, és mindig van valami forgatókönyvi csavar, bonyodalom, ami leköti a figyelmünket, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy fognak ezek a konfliktusok végződni. Egyszeri fogyasztásra tehát ajánlott darab, az első világháború, vagy a repülőgépek szerelmeseinek pedig kötelező.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!