Hírek / Forgatás

Új Majmok bolygója a láthatáron

Szilvási Krisztián írása
2010. február 1. 17:59, Forrás: ComingSoon.net

Jó hír a rajongóknak, hogy a 20th Century Fox annak ellenére nem adta fel A majmok bolygója franchise újraélesztését, hogy korábban azt nyilatkozták, törlik a projektet. A stúdió honlapja szerint ugyanis Peter Chernin producer beszállt a tervezetbe, hogy Caesar fedőnév alatt elindítsa a film munkálatait.

Korábban arról volt szó, hogy Scott Rudin producer tevékenysége mellett Scott Frank (Különvélemény) írja és rendezi meg a filmet. A stúdió erre most felkérte Jamie Moss (Az utca királyai) írót, hogy dolgozza át Frank változatát, sőt mi több, bevonta a forgatókönyvbe az eredeti szerzőket, Rick Jaffa-t és Amanda Silver-t a párbeszédek kipofozására.

Frank forgatókönyve szerint a majmokon végzett genetikai kísérletek olyan eredményre vezetik őket, amelyek túlszárnyalhatják az emberi fejlődést. A Caesar fedőnév pedig arra utal, hogy a genetikailag módosított majmok vezetője képessé válik olyan stratégiai gondolkodásra, mint amellyel Julius Caesar rendelkezett. Sőt, mint ahogyan a valódi római hadvezér, a majom-Caesar is arra készül, hogy az ismert világ császára legyen.

A 20th Century Fox azonban más irányban szerette volna folytatni a történetet, Scott Frank pedig nem volt hajlandó változtatni az elképzelésein, ezért elváltak útjaik. Az új rendező keresése jelenleg is zajlik, de hamarosan végleges eredmény várható.

Érdekes egyébként, hogy Peter Chemin, miután 1992-ben a Fox Filmed Entertainment vezetője lett, megpróbálta újraéleszteni A majmok bolygója franchise-t. Felkérte Oliver Stone-t executive producernek a Return of the Apes címmel tervezett filmhez, amelynek középpontjában egy genetikus állt volna (Arnold Schwarzenegger neve merült fel a szerepre), aki visszautazott volna az időben a paleolit korba, ahol segítenie kellett volna az embereknek megnyerni a magasan fejlett majmok elleni háborút, és megvédenie egy fiatal lányt, akinek a génállománya hivatott megmenteni és fenntartani az emberiséget a pestis ellenében.

A stúdió weboldala hozzáteszi, hogy Scott Frank jelenleg amúgy is egy másik projekten dolgozik, amelyről már a Moziplussz is beszámolt: a D. J. Caruso rendezte DreamWork-ös I Am Number Four című filmen, ahol Al Gough és Miles Millar forgatókönyvének pofozgatásával foglalatoskodik.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.