Hírek / Televízió

TV-sorozat készülhet a Forráskódból

Erdélyi Tamás írása
2011. szeptember 16. 13:05

A kanadai CBC csatornának (Erica világa, Camelot) annyira megtetszett Duncan Jones második nagyjátékfilmje, hogy szívesen kipróbálná azt szérializált formában is. A dolog pikantériája, hogy a Forráskód alapfelállása kísértetiesen hasonlít egy korábbi TV-sorozatra, a Quantum Leap - Az időutazóéra. Ráadásul ezzel a rendező, Jones is tisztában volt, főleg, hogy a sorozat főszereplője, Scott Bakula cameo szerepet kapott a filmben: ő adta hangját a Jake Gyllenhaal játszotta karakter apjának. Ezek után inkább emlegetik a projektet házon belül Quantum Leap remake-nek, mint Forráskód-sorozatnak.

A sorozat producerei között ott találjuk Mark Gordont (A Grace klinika, Gyilkos elmék), az írókat pedig Steve Maeda (Lost, Hazudj, ha tudsz) vezetné. A pilot epizód a tervek szerint 2012-ben érkezne.

Egyébként ide kapcsolódóan nemrég érkezett a hír, hogy a fiatalokat célbavett CW csatorna szintén lecsapott egy ugyancsak a ‘80-es évek végén készített sorozatra, a Szépség a szörnyre (Beauty and the Beast). Ebben Ron Perlman (Pokolfajzat) és Linda Hamilton (Terminátor 2.) keltette életre a klasszikus történetet, 56 epizódon keresztül.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei