Sztárparádé Soderbergh thrillerében
A napokban adtunk rövidhírt Steven Soderbergh új filmprojektjéről, ám azóta újabb információkhoz jutottunk, ezért úgy gondoltuk, a tervezet megér egy részletesebb beszámolót is.
Ahogyan már írtuk, a Mixed Martial Arts harcművészbajnok, vagyis nem hivatásos színésznő Gina Carano Mallory Kane-t fogja alakítani a filmben, egy szuperkatonát, aki azt próbálja kideríteni, ki bízta meg egy olyan munkával, amelyben halálosan rosszul járhat. Ewan McGregor lesz a katonai alakulat tulajdonosa, akinek Kane dolgozik, Michael Douglas egy kormányember, Michael Fassbender pedig Kane kommandós egységének egyik tagja.
Időközben kitudódott, hogy tárgyalások folynak Antonio Banderas-szal is, hogy ő alakítsa a katonai alakulat európai egységének a vezetőjét. A filmben továbbá Dennis Quaid is szerepet fog kapni.
A projekthez frissen csatlakozott Channing Tatum Kane csapatának egy Aaron nevű elit specialistáját játssza majd, egy lobbanékony katonát, akit azért küldenek, hogy hozza vissza Kane-t, akit csapdába csaltak, és próbálja meg kitalálni, ki áll az egész átejtés mögött. Ám Aaron nem szíveli Kane-t, amely tovább bonyolítja a küldetést.
Míg kezdetben minden szereplő egy oldalon áll, a filmidő folyamán több kettős identitásra derül fény: némelyek oldalt váltanak, majd visszatérnek, ezzel adva dinamikát és kiszámíthatatlanságot a Knockout-nak. Fassbender egy megbízhatatlan csapattársat alakít majd; Douglas-ről végül bebizonyosodik, hogy szövetséges; McGregor-nak pedig, a speciális különítmény tulajdonosának jelentős szerepe van abban, hogy Mallory Kane-t majdnem megölik. Dennis Quaid az ő apját fogja játszani.
Channing Tatum elsőre furcsa választásnak tűnhet a szerepre, de a Knockout legalább annyira akciófilm lesz, mint amennyire kémfilm, és neki nagy tapasztalata van ezen a területen. A G.I. Joe-színész a Soderbergh-film előtt még Kevin MacDonald The Eagle of the Ninth-jában bukkan fel, és nagyon úgy tűnik, hogy végleg befut ebben a műfajban.
Soderbergh jelenleg is megfelelő helyszíneket keres a Knockout-hoz. Törökországot hivatalosan törölték a lehetséges helyszínek közül az alacsony adókedvezmények következtében, így a filmet valószínűleg elsősorban Barcelonában, Dublinban és Új-Mexikóban rögzítik majd. A forgatás februárban startol el, a Lionsgate reményei szerint pedig augusztusban már a mozikba is kerül. Talán túl gyorsnak tűnhet a tempó, de Soderbergh híres a maga diktálta ütemtervről. Korábbi filmjei (Az informátor, Che - Az argentin, Ocean’s-trilógia) azonban elég bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy a Knockout minőségi thriller lesz.

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.