Hírek / Forgatás

Seann William Scott újra pitébe nyúl

Szabó Éva írása
2010. március 3. 13:01, Forrás: ComingSoon.net

A múlt héten a Los Angeles Times arról tudósított, hogy a Universal Studios a (valaha) nagy sikerű Amerikai Pite tini-vígjáték újraindítását tervezi.

A ComingSoon.net-nek alkalma nyílt rá, hogy a “pite”-sorozat egyik legkarakteresebb színészével, Seann William Scott-tal beszéljen, aki mostanában a Cop Out című krimi-komédiában látható az amerikai mozikban. Megkérdezték tőle, hogy tervezi-e az általa megformált mocskos szájú nőcsábász Stiffler visszatérését. Válasza meglepetésként érhet mindenkit, miszerint már felvette a kapcsolatot a projekt készítőivel.

“Már beszéltem velük erről, és látom benne a lehetőséget - nyilatkozta. - Van egy félelmetesen jó ötletünk, azon a ponton vagyok, amiről ezt a karaktert mindig is ismertem. Olyan szerepet akarok, mint Christoph Waltz a Becstelen brigantyk-ban. Három Amerikai pitét forgattam, majd annak a verzióit, tíz más filmben. Ha van értelme, és az embereket megnevetteti, akkor miért ne.”

Ezen felül Scott elmondta azt is, hogy Kevin Smith rendező felkérte, játssza el a főszerepet a közelgő Hit Somebody című hokifilmben, amit Warren Zevon azonos című jégkorong dala ihletett. A dal társszerzője Mitch Alborn, aki egyben Smiths-szel közösen a forgatókönyvet is írja. A Hit Somebody egy hokijátékosról szól, aki a másik hokibajnokságba, a WHA-ba (World Hockey Association) kerül be a ‘70-es években, amely a jégkorong készség helyett főleg a harci képességekre épít.

“Megkérdezte tőlem, hogy eljátszom-e a karaktert - erősítette meg Scott. - Gyerekkorom óta sokat hokiztam, ami jó a karakter miatt, aki nem egy nagy játékos, hanem egy nagy harcos, így ez egy igazán fantasztikus film lesz. Kevin éppen most írja a forgatókönyvet, egy hónappal ezelőtt megkérdezte tőlem, hogy vállalom-e, és azt válaszoltam, hogy biztos. Jól korcsolyázok, természetesen gyakorolnom kell… de tudok harcolni. “

„A Forrest Gump-ot szeretném egy sportfilmben megjeleníteni, de nem a vizuális hatásában, hanem ahogyan a különböző korokban zajlik - mondta Smith, miközben megpróbálta leírni a filmet, amelynek még stúdiót kell találnia. - Az ‘50-es években kezdődik majd és a ‘80-as években végződik. Az egész film a játékról és a földről szól, és hogy ők hogyan lesznek egyek és miért Kanada a hoki fellegvára. Évekig Kanadabolond voltam, és ez a befolyás segítette az írásaiban Stephen Brunt-ot is, a fickót, aki a “Gretzky’s Tears” és a “Search for Bobby Orr” című dalokat is írta, amelyek segítenek kitölteni azt a szakadékot, hogy nem vagyok kanadai.”

“Egy csomó harc lesz a filmben, amelynek nagyon érdekes a forgatása vizuálisan - folytatta tovább, szenvedélyesen beszélve arról a sportágról, melyet első filmje, a Shop-stop óta imád. - Felmerül a hokival való probléma ebben az országban. Ami vizuálisan a televízióban lenyűgöző, az közel sem olyan izgalmas, mint élőben. A legjobb ezt a sportot a helyszínen nézni, amit a TV nem tud úgy visszaadni, mint a foci esetében, így az a célom, hogy egy jégkorong filmet olyan zsigerből forgassunk, amennyire csak lehetséges, ezért az akciókra fektetem a hangsúlyt.”

Kedves Seann William Scott, erre csak azt mondhatjuk, mind az Amerikai pitével, mind pedig a Hit Somebody-val kapcsolatban, hogy így legyen!

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.