Hírek / Forgatás

Russell Crowe önbíráskodásra készül

Szilvási Krisztián írása
2010. június 17. 11:36, Forrás: Los Angeles Times

Ugyan a 20th Century Fox nagyképernyőre adaptált egykori tévésorozat filmje, A szupercsapat meglehetősen kiábrándítóan startolt a mozikban, máris egy újabb kábeles széria, a CBS 1985 és 1989 között futó akció-drámája, a The Equalizer készülődik a filmes megvalósításra. A projekt mindenesetre egy kicsivel nagyobb bizakodás elé nézhet, mivel Russell Crowe (legutóbb Robin Hood) is bekerült a képbe a főszerep eljátszására, amely a tévében Edward Woodward-ot tette híressé.

Russell Crowe Robert McCall a homályos múltú titkos ügynököt fogja alakítani, aki önbíráskodással tesz igazságot maga körül. Az egykori rajongók számára az egyetlen nem tetsző dolgot talán majd az okozhatja, hogy Woodward - és ezáltal a karakter - idősebb volt, hiszen a színész a sorozat forgatása idején már jócskán az 50-es éveit taposta, míg Crowe jelenleg még csak 46 éves.

Egészen Crowe érkezéséig évek óta csupán elszórtan jelentek meg itt-ott hírek a Weinstein Company projektjéről. Korábban a skót Paul McGuinan (Az energia) nevét emlegették a rendezői székkel kapcsolatban, aztán arról volt szó, hogy David von Ancken lesz a direktor, aki leginkább a tévésorozatok világából ismert (Kaliforgia, Döglött akták, New York-i Helyszínelők), bár 2006-ban ő rendezte a Seraphim Falls - A múlt szökevénye című westernt Pierce Brosnan és Liam Neeson főszereplésével. Egyelőre arról még nem szólnak a hírek, hogy Von Ancken továbbra is a fedélzeten van-e.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei