Hírek / Forgatás

Rourke és Johansson a Vasember 2-ben

tufee írása
2009. március 14. 21:29

Hosszú huza-vona után immár biztos: Mickey Rourke, a tavalyi év nagy visszatérője (A pankrátor) hivatalosan is aláírt a Vasember második részére, méghozzá nem kisebb szerepre, mint az ügyeletes főgonoszéra.

A Rourke által megtestesített karaktert több a képregényben megfordult figurából gyúrták össze. Egyrészt Whiplash-ből, aki a Marvel univerzumban Tony Starkhoz hasonlóan szintén fegyvertervezőként van jelen és alkotott egy adamantiumhoz (az X-men Farkasa/Rozsomákja szervezetében található fémszerű anyag) hasonló ötvözetet, illetve egy másik ellenség Crimson Dynamo bizonyos tulajdonságai képezik majd alapjait. Mindkettőben közös, hogy harcoltak a Vasemberrel, s bár míg előbbi amerikai születésű, addig Dynamo szovjet feltalálóként saját maga tervezte páncélját magára öltve kerül összetűzésbe a playboy szuperhős igazságosztó énjével. Az első rész után szinte egyértelműnek tűnik melyik karakter fog majd dominálni a leginkább.

Az újra Jon Favreau által rendezett folytatásban bár Rourke részvétele volt ezeddig a legnagyobb visszhangott kapott hír, nem szaladhatunk el amellett sem, hogy alig egy napra rá Woody Allen 21. századi muzsája, Scarlett Johansson megjelenését is bejelentették. Johansson egy orosz szuperkémet, Natasha Romanoffot alakítja, fedőnevén a Fekete Özvegyet. Rajongók előtt talán már ismert de azért leírom: a Fekete Özvegy is a rosszak táborát erősíti.

Az áprilisban induló forgatást egy gyors 2010. májusi 7-i hivatalos amerikai premier követi majd, és mint azt már korábban megírtuk Samuel L. Jacksonnal is a fedélzeten.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei