Hírek / Forgatás

Rendőrakadémia újratöltve

Szabó Éva írása
2010. március 19. 10:22, Forrás: www.heatvisionblog.com

Az álláshirdetésekre pályázóknak jó hírrel szolgálhatunk: a New Line munkatársakat keres egy megújult Rendőrakadémia filmhez. Az eredeti producer, Paul Maslansky ugyan visszatér, és szerepet kap az új projekt kifejlesztésében, ám még sem írója, sem rendezője nincsen a tervezetnek.

Ha valaki nem tudná, a Rendőrakadémia egy Warner Bros. által készített, 1984 és 1994 között 7 részt megért vígjátéksorozat volt a mozikban, amely arról szólt, hogy a város, amelyben játszódott, nyitott kapukkal fogadott bármilyen újoncot a rendőrség kötelékébe, a komoly tisztviselők nagy bosszúságára. A félresikerült tisztek aztán bandába verődtek, és természetesen végül mindig megmentették a várost.

Az első film 1984-ben készült Steve Guttenberg-gel Mahoney-ként a főszerepben, akit mint többszörös bűnelkövetőt arra kényszerítenek, hogy beiratkozzon az Akadémiára, ahol a csoport vezetőjévé válik. A további említésre méltó karakterek: az őserő Moses Hightower (Bubba Smith), a fegyver-őrült Tackleberry (David Graf), a szürke kisegérke Hooks (Marion Ramsey) és hanghatásokat-köpködő Larvell Jones (Michael Winslow).

Bobcat Goldthwait 1985-ben, a második filmben csatlakozott a szereplőgárdához. A sorozat, amelyben Kim Cattrall és Sharon Stone a “romantikus” (fő)szerepeket játszották, az 1994-es Moszkvai küldetéssel fejeződött be. Mindent egybevetve a sorozat körülbelül 240 millió dolláros bevételt kasszírozott világszerte, és számos TV-sorozat megihletője volt.

“Az új film nagy hatással lesz azokra az emberekre, akik emlékeznek rá, és azokra, akik látták a tévében - mondta el Maslansky. - Egy új osztály szerepel majd benne. Reméljük, hogy új tehetségeket fedezünk fel, és nagy komédiások születnek majd. Reméljük, hogy még több film is követi az újraélesztést. Valószínűleg felelevenítjük a film egykori csodálatos zenéjét is.”

A sorozat korai darabjaiban szerepelt ugyan némi szexuális humor is, de a későbbi filmek egyre gyerekbarátabbá váltak. Konkrét részletek az új filmről - amely az új karakterekkel a történet kezdetéhez tér majd vissza - egyelőre még nem elérhetőek.

Ezúttal a Warner Bros. leányvállalata, a New Line cég adja meg a film címét, ahogyan a közelmúltban a National Lampoon’s Vacation-sorozattal (A buliszerviz, Szexi party) is tették.

Mi pedig nem tehetünk mást, mint figyeljük a további híreket a rettegett Akadémisták felől.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.