Hírek / Forgatás

Rami Malek belép az Alkonyatba

Erdélyi Tamás írása
2010. szeptember 2. 09:47

Újabb feltörekvő fiatal színészt igazolt le a lassan véget érő Alkonyat-franchise: a 24-ben és A hős alakulatban feltűnt Rami Malek leginkább a Házi háború című vígjátéksorozat meleg szomszédsrácaként lehet ismerős a magyar tv-nézőknek, illetve Ahkmenrah-ként az Éjszaka a múzemban-filmekből a mozibajáróknak.

Malek a hírek szerint Benjamint, egy egyiptomi vámpírklán tagját alakítja majd, akiknek megvan a képességük ahhoz, hogy irányítsák a levegőt, a vizet, a tüzet és a földet - vagyis ha már így felsoroltam, a négy elemet. Azok kedvéért, akik esetleg nem olvasták a könyvet és a filmek formájában kapcsolódnak be a történetbe, elárulhatjuk, hogy a klán a jófiúk táborát erősíti, vagyis a Bella-Edward-Jacob trió mellett áll majd.

Ráadásul a forgatókönyvírók előszeretettel variálják a regény szálait, így igencsak fontos szerephez juthat Malek, aki az első frissen bejelentett, leigazolt színész az utolsó filmekbe. Robert Pattinson, Kristen Stewart és Taylor Lautner természetesen visszatérnek, egyedül a Cullen család tagjai között lehetnek még változások, miután tavasszal azt pletykálták, hogy igencsak felment az időközben filmet-filmre halmozó Ashley Greene árfolyama.

Az anyagi, mármint bevételi okokból két részre vágott Alkonyat - Hajnalhasadás első része 2011 novemberében startolna az amerikai mozikban, míg a folytatásra mindössze egy évet kellene várni a rajongóknak. A rendezői székben ismét váltás történt: ezúttal Bill Condon (Dreamgirls) vezeti majd a stábot.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei