Hírek / Forgatás

Pierce Brosnan, a görög isten

Gaben írása
2009. március 28. 00:53

A Mamma Mia! női nézői alighanem ebben már nyár biztosak voltak, most azonban már hivatalos: Pierce Brosnan egy görög isten.

Mint még néhány héttel ezelőtt megírtuk, Chris Columbus rendező neves színészeket keres a Percy Jackson c. ifjúsági fantasy mellékszerepeire, és a The Hollywood Reporter híre szerint meg is találta a görög istenségek életre keltőit. Brosnan kapta meg Küron szerepét, de az egykori Bond mellett még akad jónéhány híresség - mindenekelőtt Uma Thurman, aki Medusza szerepére szerződött le.

És ezzel még nem ért véget a felsorolás: a Róma-sorozatból ismert Kevin McKidd lesz Poszeidon, míg A Gyűrűk Ura egykori Boromirja, Sean Bean Zeuszként lesz látható. A New Yorki helyszínelők főszereplőnője, Melina Kanakaredes kapta Pallasz Athéné szerepét.

Mint már megírtuk, a film főhőse egy olyan fiatal srác (Logan Lerman), akinek élete a feje tetejére áll, mikor rájön, hogy az apja nem más, mint Poszeidon görög isten. Az igazi gondok azonban nem ezzel kezdődnek, hanem akkor, amikor eltűnik Zeusz villámja, és éppen hősünk lesz a fő gyanúsított. Percynek 10 napja van, hogy megtalálja a villámot, és békét teremtsen a háborgó istenek között…

A film forgatása a korábban bejelentett európai helyszínek helyett Vancouverben kezdődik majd hamarosan; premier jövő februárban.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei