Kiosztották a 83. Oscar-díjakat
Nem ez volt minden idők legizgalmasabb vagy legviccesebb Oscar Night-ja, de Kirk Douglas felbukkanásának mindig örülünk. Az élő filmtörténelem Melissa Leo-nak (The Fighter) adta át a legjobb női mellékszereplő teljesen megérdemelt díját, melyet a művésznő ritka őszinte szavakkal köszönt meg - még egy korhatáros kifejezés is kicsúszott a száján. Annyi baj legyen. A Social Network zenéje, vágása és adaptált forgatókönyve a legjobb; szerintünk is. A király beszéde pedig az eredeti könyv díját vitte el, és a köszönőbeszédre még Lionel Logue is büszke lenne.
A külföldi filmek közt az Egy jobb világ nem borította a papírformát. Christian Bale is hozta a kötelezőt a mellékszereplők között, aztán beszédében a világ legnagyobb ingyenreklámjával ajándékozta meg az általa alakított bokszedzőt.
Az Eredet egyértelműen a legjobban kinéző és a legjobban szóló mozi: sem az operatőrök közt, sem a vizuális effekteknél, sem a hangkategóriákban nem talált legyőzőre.
A legjobb rendező A király beszédé-t dirigáló Tom Hooper lett. A három legfőbb kategória győzteseinek kihirdetése előtt a Kirk Douglas-szel egyidős másik legenda, Eli Wallach is színpadra lépett, hogy megkapja a maga vastapsát.
A színésznők versenyét csakis a csodálatos Natalie Portman nyerhette, mint ahogyan azt sem gondolhatta senki komolyan, hogy Colin Firth-től bárki elveheti a legjobb férfi színész díját. A 2010-es év legjobb filmje a várakozásoknak megfelelően A király beszéde lett.
Legjobb film
Fekete hattyú
The Fighter
Eredet
The Kids Are All Right
A király beszéde
127 óra
The Social Network - A közösségi háló
Toy Story 3
A félszemű
Winter’s Bone
Legjobb színész
Javier Bardem (Biutiful)
Jeff Bridges (A félszemű)
Jesse Eisenberg (The Social Network - A közösségi háló)
Colin Firth (A király beszéde)
James Franco (127 óra)
Legjobb színésznő
Annette Bening (The Kids Are All Right)
Nicole Kidman (Rabbit Hole)
Jennifer Lawrence (Winter’s Bone)
Natalie Portman (Fekete hattyú)
Michelle Williams (Blue Valentine)
Legjobb férfi mellékszereplő
Christian Bale (The Fighter)
John Hawkes (Winter’s Bone)
Jeremy Renner (Tolvajok városa)
Mark Ruffalo (The Kids Are All Right)
Geoffrey Rush (A király beszéde)
Legjobb női mellékszereplő
Amy Adams (The Fighter)
Helena Bonham Carter (A király beszéde)
Melissa Leo (The Fighter)
Hailee Steinfeld (A félszemű)
Jacki Weaver (Animal Kingdom)
Legjobb rendező
Darren Aronofsky (Fekete hattyú)
Joel és Ethan Coen (A félszemű)
David Fincher (The Social Network - A közösségi háló)
Tom Hooper (A király beszéde)
David O. Russell (The Fighter)
Legjobb eredeti forgatókönyv
Another Year
The Fighter
Eredet
A király beszéde
The Kids Are All Right
Legjobb adaptált forgatókönyv
127 óra
The Social Network - A közösségi háló
Toy Story 3
A félszemű
Winter’s Bone
Legjobb idegenyelvű film
Biutiful (Mexikó)
Dogtooth (Görögország)
Hors la Loi (Outside the Law) (Algéria)
Incendies (Kanada)
Egy jobb világ (Dánia)
Legjobb animációs film
Így neveld a sárkányodat
The Illusionist
Toy Story 3
Legjobb látványtervezés
Alice Csodaországban
Harry Potter és a Halál ereklyéi I.
Eredet
A király beszéde
A félszemű
Legjobb fényképezés
Fekete hattyú
Eredet
A király beszéde
The Social Network - A közösségi háló
A félszemű
Legjobb jelmeztervezés
Alice Csodaországban
I Am Love
A király beszéde
A vihar
A félszemű
Legjobb dokumentumfilm
Exit through the Gift Shop
Gasland
Inside Job
Restrepo
Waste Land
Legjobb rövid dokumentumfilm
Killing in the Name
Poster Girl
Strangers No More
Sun Come Up
The Warriors of Qiugang
Legjobb vágás
Fekete hattyú
The Fighter
A király beszéde
127 óra
The Social Network - A közösségi háló
Legjobb maszkmester
Barney’s Version
The Way Back
Farkasember
Legjobb filmzene
Így neveld a sárkányodat
Eredet
A király beszéde
127 óra
The Social Network - A közösségi háló
Legjobb filmbetétdal
“Coming Home” (Country Strong)
“I See the Light” (Aranyhaj és a nagy gubanc)
“If I Rise” - (127 óra)
“We Belong Together” (Toy Story 3)
Legjobb animációs rövidfilm
Day & Night
The Gruffalo
Let’s Pollute
The Lost Thing
Madagascar, a Journey Diary
Legjobb rövidfilm
The Confession
The Crush
God of Love
Na Wewe
Wish 143
Legjobb hangvágás
Eredet
Toy Story 3
Tron: Örökség
A félszemű
Száguldó bomba
Legjobb hangkeverés
Eredet
A király beszéde
Salt ügynök
The Social Network - A közösségi háló
A félszemű
Legjobb vizuális effektek
Alice Csodaországban
Harry Potter és a Halál ereklyéi I.
Hereafter
Eredet
Vasember 2.

Előző hír:
Viggo Mortensen mint Zod tábornok?

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.