Neten a Public Enemies trailere
Amerikában július elsején szólalnak meg a dobtáras puskák a filmszínházakban, nálunk minden bizonnyal kis késéssel - de a a Public Enemies netre felkerült előzetesében immár a magyar mozibarátok is gyönyörködhetnek.
Mint már írtuk, a Michael Mann rendezte film címe az FBI első nagy hadműveletére utal, a “Közellenség” fedőnevű akcióra, aminek keretében az ezzel a címkével ellátott hírhedt bűnözőket tartóztatták le (köztük magát Al Caponét is). Az egyik elsőszámú közellenséget, John Dillingert a zseniális Johnny Depp alakítja, üldözőjét, az FBI-os Melvin Purvist pedig a nem kevésbé tehetséges Christian Bale. És az előzetes alapján egy percig sem hagynak majd minket unatkozni…

Előző hír:
Anna Frank-film jön Fótra!

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.