Meghalt Tony Curtis
Szeptember 30-án, csütörtökön, 85 éves korában elhunyt Tony Curtis, az egyik leg(el)ismertebb, magyar gyökerekkel rendelkező filmes világsztár. A színészlegenda olyan felejthetetlen alkotásokat hagyott maga után örökségül, mint például a Van, aki forrón szereti, a Spartacus, vagy A megbilincseltek című filmek, mely utóbbiért 1959-ben Oscar-díjra jelölték. Illetve örökké emlékezetes marad még a Minden lében két kanál címen futó tévésorozatban nyújtott alakításáért is.
Tony Curtis 1925-ben Bernie Schwartz néven látta meg a napvilágot New York-ban: egy Mátészalkáról kivándorolt magyar zsidó házaspár, Emaunel és Helen Schwartz legidősebb fiaként született meg. Szülei szegénységben, és meglehetős erőszak közepette nevelték a kis Bernie-t, a gazdasági világválság idején pedig olyannyira mélyre jutottak, hogy öccsével, Julius-szal együtt rövid időre még árvaházba is kerültek.
A II. világháború alatt beállt a haditengerészethez, ahol drámaórákra járt és a zsidó színház tagjaként turnézni kezdett. A hollywoodi stúdiók hamar felfedezték maguknak a jóképű fiatal férfiút, ezért leszerződtették. Nevét ekkor változtatta Anthony Curtis-re. 1949-ben debütált a filmvásznon Burt Lancester oldalán a Criss Cross című filmben (bár akkor még nem került fel neve a stáblistára).
1953-ban következett számára a szabadulóművész Houdini szerepe, majd a nagy kiugrás 1957-ben, A siker édes illata főszerepe. Egy évvel később A megbilincseltek-ben egy szökött fegyencet játszott, Oscar-jelölés volt az elismerés. A közönség emlékezetében máig leghíresebb fellépése azonban az 1959-es Van, aki forrón szereti-nek zenész Joe-ja, aki Jack Lemmon oldalán menekült nőnek öltözve a gengszterek elől.
Az 1971-ben és 1972-ben futott tévésorozat, a Minden lében két kanál Európa-szerte rajongók hadát szülte, amelyben Roger Moore partnereként kalandozott verekedésekkel és nőkkel egyaránt.
Önéletrajzi könyve, a Hollywood hercege 2009-ben jelent meg magyarul, amelyben többek között lerántja a leplet számolatlan nőügyéről, köztük a leghíresebb dívával, Marilyn Monroe-val való kapcsolatáról is. Élete során összesen hatszor házasodott, utolsó felesége, Jill negyvenkét évvel volt fiatalabb nála, tizenhat évig voltak együtt. Filmes vérvonalát lánya, Jamie Lee Curtis viszi tovább. Mr. Tony Curtis, nyugodjék békében!

Előző hír:
Meghalt Arthur Penn rendező

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.