Köszi. :)
Istvántelekből Wollankstraße lett
Hamarosan kis hazánkba érkezik a csodálatos Helen Mirren. Az Oscar-díjas színésznővel a The Debt című, az utóbbi idők rutinjának megfelelően náci témájú mozit már forgatják Budapesten - nekünk pedig, szemfüles olvasónknak köszönhetően, képünk is van hozzá.
A felvételeken a budapesti Istvántelek MÁV állomást alakították át közel két hét leforgása alatt Wollankstraße-nak, amelynek északi oldalán keresztül vezetett az 1961-ben épült berlini fal.
Szintén az egyik fotón látható DDR Post felirat, amely az akkori Kelet-Németország (Deutsche Demokratische Republik) postai és kommunikációs hálózatát jelölte és 1949-1990 között működött.
A történet szerint három fiatal Moszad-ügynök titkos küldetésre indul, hogy elfogjon és megöljön egy hírhedt náci háborús bűnöst 1965-ben. Harminc évvel később Ukrajnában bukkan fel valaki, aki a sikertelenül üldözött személynek mondja magát, és az egyik ügynöknek vissza kell térnie a szolgálatba, hogy kiderítse az igazságot.
A filmet John Madden rendezi, Mirren pedig az egyik Moszad-ügynököt játssza a moziban, ami fővárosunkon kívül Londonban és Tel-Avivban forog. A magyar származású Marton Csokas és jó esetben Tom Wilkinson is kamera elé áll majd a Debtben, utóbbi szintén ügynököt alakíthat.

Előző hír:
Poszeidon fia akcióba lép

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek


Ott a pont! ;) Javítva.

Nem lenne hátrány, ha legalább mi le tudnánk írni a magyar származású színész nevét, ugyanis nem Martin hanem Marton. :)
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.