Íme A legsötétebb óra új posztere
December 22-én érkezik hozzánk A legsötétebb óra (az USA-ba három nappal később, december 25-én), amely új posztert kapott az észak-amerikai forgalmazáshoz.
A történet szerint néhány amerikai és angol fiatal élvezettel veti bele magát a moszkvai városnézés izgalmába, amikor egy, az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd sorra pusztítani kezdi az embereket is.
Az eluralkodó káosz elől a turisták a metróalagutakba menekülnek, és csak öt nappal később merészkednek elő. Az eltelt idő alatt a nemrég még életteli metropolisz kísértetvárossá vált. Nincsenek túlélők, csupán egy automatizált katonai adó sugározza az utolsó vészjeleket.
A csapat tagjai menekülni akarnak, de még nem tudják, merre induljanak, vagy hová bújjanak az újabb csapások elől. Nem is sejtik, hogy közel a segítség, csak éppen fel kell azt ismerni…
A művészeti rendezések terén ismert Chris Gorak - akit első direktori munkájáért, az Otthon, biztonságban című drámáért a 2006-os Sundance Filmfesztiválon a zsűri nagydíjára jelöltek - filmjében Emile Hirsch, Rachael Taylor, Olivia Thirlby, Max Minghella, Dato Bakhtadze, Joel Kinnaman, Yuriy Kutsenko és Artur Smolyaninov játsszák a főbb szerepeket.
Az említett, észak-amerikába szánt mozis plakát alább látható.

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.