Hírek / Vegyes

Filmturkáló néven nyit újra a Bem mozi

tufee írása
2009. július 31. 16:07

A korábbi üzemeltetővel való szerződés lejárta után, a bezárást követő 2 hét eltelteltével, új bérlőkkel, 2009. július 16-án újra kinyitott a Bem Mozi. A neve immár Bem Filmturkáló, utalva ezzel a városban legolcsóbb, egységes 600 Ft-os jegyárakra és az ínyenceknek szóló, art jellegű filmkínálatra. Mivel a Budapest Film már pályázaton meghirdetette az ingatlant, így a mozi működését is meghatározott idejű szerződés szabja meg, aminek hivatalos dátuma 2010. január 5. A végleges bezárásig a bérlők igazi örömmozit kívánnak kialakítani filmklubbos vetítésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal, zenével és kultúrkocsma hangulattal.

Az üzemeltetők kikötötték, hogy a mozit semmiképp sem lehet megmenteni a végleges bezárástól, az előző üzemeltető által kezdeményezett aláírásgyűjtő petíciónak sem lett hatása. Célkitűzésük, hogy a már eladásra ítélt Bem, Hunnia és Európa filmszínházak után a még üzemelő kis art mozikat ne érje hasonló sors, ezért szeretnék bebizonyítani, hogy a plázákban elterülő több száz férőhelyes termek mellett a közönségnek szüksége van ezekre a közvetlenebb helyekre is. Mivel a Budapest Film gazdasági okokra hivatkozva zárja be az említett mozikat, erre csak egyetlen válaszlépést tartanak elképzelhetőnek, ami célhoz is vezethet: Ne tiltakozz, ülj be inkább egy filmre!

A Moziplussz szerkesztősége egyöntetűen áll ki a szándék mellett és olvasóit is arra tudja bíztatni, hogy ne kizárólag a multiplexek kínálatából szemezzenek.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei