Eva Longoria Parker horrorba vág
A született feleség Eva Longoria Parker szerepelni fog a Franc. Reyes (Empire, Illegal Tender, The Ministers) rendezésében készülő természetfeletti horrorban, a Tenement-ben.
Az Alumbra Films blogján egy gyors kitekintés erejéig egy rövid bejegyzésben maga Reyes beszél a filmről: “Ha egyetlen filmet kell megneveznem, amely úgy a történet, mint a rendezés szempontjából hatással volt rám, akkor Az ördögűző-t kell említenem. A Tenement története nagyjából Az ördögűző-ből, az Amityville Horror-ból és a Rosemary gyermeké-ből áll össze.”
A sokoldalú Reyes (író, rendező, producer, dalszerző) közreműködésével készülő Tenement forgatása a tervek szerint májusban kezdődik New York-ban, hogy 2011-ben a mozikba is megérkezhessen.

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.