Elmarad az Angyal-remake
Tavasszal a magyar sajtó is felfigyelt a hírre, hogy Barry Levinson (Jó reggelt, Vietnám!, Esőember, Banditák) hazánkban forgatná a The Saint c. klasszikus sorozat újrájának pilotját, ráadásul James Purefoy (Resident Evil, Róma-sorozat) főszereplésével. Nagyon vártuk, de végül semmi nem lett belőle.
Eredetileg májusi forgatásról volt szó, majd nyári munkálatokat emlegettek, de arra sem került sor. Ezek után reménykedtünk, hogy esetleg ősszel mégis elindulhatnak a munkálatok, így utánaérdeklődtünk, hogy vajon mi okozza a késést, de sajnos nem kaptunk túl jó híreket.
Neve elhallgatását kérő informátorunk - a gyártási stáb amerikai részének egyik fontos résztvevője - röviden úgy nyilatkozott, hogy a produkció anyagi háttere összeomlott. Következő kérdésünkre, miszerint van-e esély arra, hogy a film mégis leforog, akár Magyarországon kívül, hasonlóan rövid, ám velős választ kaptunk: “A dolog jelenleg halott.”

Előző hír:
Cronenberg Ludlumot adaptál

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.