Hírek / Gyászhír

Elhunyt Ron Silver

tufee írása
2009. március 16. 17:39

A televíziós és nagyjátékfilmes szerepeiről is ismert színész 62. évesen hunyt el, vasárnap reggel. Két éve küzdött nyelőcsőrákkal, melynek szervezete végül nem tudott ellenállni. New york-i otthonában, álmában érte utol a halál.

Silver az utóbbi időben főleg politikai aktivitásáról volt híres, miután a 2001. szeptemberi terrortámadásokat követően az addig kitartó demokrata szemléletmódját felcserélte a republikánusokéval - tavaly például nyíltan támogatta John McCain kampányát. Színészi teljesítményéért Tony-díjjal jutalmazták David Mamet Speed-the-Plow c. drámájában, de Emmy-díjat kapott Bruno Gianelli megformálásáért is Az elnök embereiben.

A mozivásznon láthattuk többek között a Silkwoodban, az Aliban Will Smith mellett, illetve az Időzsaruban Van Damme ellenfeleként, de a hazai videótékás rajongók tucatnyi B-kategóriás akciófilm rosszfiújaként emlékezhetnek rá igazán.

Utolsó filmje, az A Fonder Heart valószínűleg idén kerül bemutatásra, olyan korábbi sztárokkal a szerepben, mint Burt Reynolds, Daryl Hannah, James Brolin, Louis Gosset Jr., Charles Durning, Rachel Hunter vagy Shelley Long.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei