Nyugodjék békében! :(
Elhunyt Natasha Richardson
Két napig szurkolt a világ Natasha Richardsonnak, hogy élje túl síbalesetét. A színésznő ma elhunyt.
Mint ismeretes, a színésznő Kanadában síelt, amikor elesett és beverte a fejét. A beszámolók szerint még nevetgélt is utána, majd miután szállására kísérték, rosszul lett. Ekkor előbb a helyi, majd egy montreali kórházba szállították. Férje, Liam Neeson, aki maga is Kanadában tartózkodott az új Atom Egoyan-film forgatása kapcsán, egyből odasietett. A sajtónak csak annyit nyilatkoztak az érintettek, hogy a színésznő állapota válságos. Csak ma derült ki, hogy mikor tegnap New Yorkba szállították egy magánrepülőgéppel, már agyhalott volt. A család és barátok az ágyánál virrasztottak, mikor amerikai idő szerint szerda este lekapcsolták a lélegeztetőgépről.
Natasha Richardson 1963-ban született Londonban, a legendás színésznő Vanessa Redgrave és az angol új film talán elsőszámú rendezője, Tony Richardson gyermekeként. Ilyen hátszéllel aligha csoda, hogy ő is a színház és a film világát választotta. Első főszerepét az ‘86-os Gótika, avagy a szellem éjszakája c. Ken Russell-filmben kapta, s ennek kapcsán egyből felfigyelt rá a szakma. Ezt követően hívta a Patty Hearst címszerepére Paul Schrader, majd ‘90-ben A szolgálólány meséje főszerepére Volker Schlöndorff.
1993-ban az Anna Christie c. színdarab próbái közben ismerkedett meg Liam Neesonnel, akivel hamarosan házasságot is kötöttek. A pár a Nell, a remetelány c. filmben is együtt dolgozott még abban az évben, de ezt követően Richardson jónéhány évre visszavonult a filmezéstől, hogy Neesontól született két fiát nevelje. Egyetlen további kilencvenes években készült filmjét, az Apád-anyád ide jöjjön című Disney-mozit is talán épp miattuk vállalta el. Ezidőalatt azért a színháztól nem vett búcsút: 1998-ban Tony-díjat is kapott a Kabaréért.
Ahogy a fiúk nőttek, úgy tért vissza Richardson fokozatosan a filmezéshez, igaz általában mellékszerepekben. Láthattuk többek között a Fújd szárazra, édes!, a Négyen résen és az Álmomban már láttalak c. mozikban. Utolsó főszerepét A fehér grófnő c. James Ivory-filmben kapta, de ezt követően újra együtt játszott még édesanyjával Koltai Lajos Estéjében. Utolsó szerepét a Wild Child c. tinilányos moziban alakította.

Előző hír:
A Gonosz halott újra támad

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek


Kómából nagyon ritkán tér vissza az ember, ezért én már fel voltam készülve a legrosszabbra, és csak babonából nem írtam nekrológot előre… Nyugodjék békében!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.