Hírek / Gyászhír

Elhunyt Cliff Robertson

Erdélyi Tamás írása
2011. szeptember 11. 12:57

Mindössze egy nappal 88. születésnapja után, a titkárja közleménye szerint természetes okokból hunyt el Cliff Robertson, amerikai, Oscar-díjas színész.

Robertson Los Angelesben született 1923-ban. 1943-ban fogott bele a színészkedésbe, de a nagy áttörésre az 1963-as PT 109-ig várni kellett, melyben John F Kennedyt formálta meg. A film JFK fiatalkori háborús élményeire koncentrált.

Ezután már a legnagyobb kritikai elismerése se volt messze: 1969-ben a Virágot Algernonnak c. regény filmes adaptációjának, a Charlie címszereplőjeként az Amerikai Filmakadémia Robertsonnak ítélte a Legjobb férfi alakítás Oscar-díját. A film egy értelmi fogyatékos férfiről szól, aki egy olyan kísérletben vesz részt, amely normális emberré teheti - legalábbis egy rövid időre.

1977 és 1983 között viszont feketelistára került Hollywood-ban, miután a neve felmerült egy sikkasztási ügyben.

További kiemelkedő filmjei: A keselyű három napja (1975) Robert Redforddal, Brian De Palma Megszállottsága (1976), illetve rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője volt az 1971-es J.W. Coop-nak is.

Az új generáció tagjai leginkább Sam Raimi Półkember filmjeiből emlékezhetnek rá, ugyanis ő alakított Peter Parker tragikus körülmények között elhunyt Ben bácsiját.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei