Hírek / Forgatás

Alvin Sargent pofozgatja az új Pókembert

Szilvási Krisztián írása
2010. május 15. 13:27, Forrás: ComingSoon.net

A Sony visszahívta a 83 éves Alvin Sargent-öt, aki az eddigi összes Pókember-film írásában szerepet vállalt, hogy csiszolgassa kicsit az újraindított Pókember-projekt történetét.

A veterán forgatókönyvíró James Vanderbilt szkriptjét fogja feldolgozni, a hír pikantériáját pedig pontosan az adja, hogy Sargent korábban már írt egy piszkozatot a Pókember 4[u][/u]-hez, ám aztán azt a tervezetet ejtették.

A Heat Vision elmondása szerint Sargent a Sony számára olyan Jolly Jokert jelent, akit bármikor elő lehet venni, hogy kipofozzon kardinális jeleneteket. Az új Pókember a pletykák szerint sokkal érzékenyebb és realisztikusabb lesz majd, mint a korábbi filmek: a 17 éves, középiskolás Peter Parker egyaránt kénytelen megküzdeni változó hormonjaival és kívülálló helyzetével. Valamint nagybátyja halála is meglehetősen nyomasztja.

A Marc Webb (500 nap nyár) rendezésében készülő új Pókember forgatása még idén elkezdődik, hogy a film készen legyen a 2012 július 3-ára kitűzött bemutatóra, amely 2D-ben és 3D-ben egyaránt eljut majd a mozikba.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei