Hírek / Forgatás

2012. júliusában érkezik az új Batman

Erdélyi Tamás írása
2010. május 5. 12:38

Most már elvileg semmi sem állhat az újraindított Batman széria harmadik részének útjába. A Warner Brothers stúdió hétfőn bejelentette, hogy 2012. július 20-án érkezik A sötét lovag folytatása, annak ellenére, hogy még sem hivatalos címe, sem tartalma, sem forgatókönyve, de még a produkciós teendők listája sincsenek időzítve, a színészek leszerződtetéséről nem is beszélve.

Christopher Nolan (Memento) két éves kitérő után Leonardo DiCaprioval az Eredetben (Inception) ismét a szárnyas igazságosztó kalandjaihoz nyúl. Rendezőként egy adott sorozat három epizódját elkészíteni egészen ritka pillanatok egyike, de Nolan úgy néz ki nem unt rá gyermekére és lát még benne kreatív energiákat. A rendező jelenleg az Eredet utómunkálatait végzi.

A jelenlegi állás szerint a Batman 3 olyan nyári blockbusterekkel fog versenyezni 2012-ben, mint a nemrég bejelentett új Pókember, a Bosszúállók (The Avengers) mozifilm vagy a J.J. Abrams-féle Star Trek második része.

Kommentek

Legyél te az első, aki hozzászól!

Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!

Legfrissebb híreink
  • 2013. június 4.
  • Filmek, amikben megjelenik a póker

    A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.
  • 2012. február 6.
  • Elhunyt Zalman King

    70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.
  • 2012. február 5.
  • Meghalt Ben Gazzara

    81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.
  • 2012. január 25.
  • Elhunyt Theo Angelopoulos

    Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
A kategória további hírei