2011-ben érkezik a Sin City 2.
A Sin City folytatásáról körülbelül kétévente kapnak szárnyra és hullnak hamvukba a hírek, de most úgy tűnik, tényleg vége szakad a rajongók 2005 óta tartó várakozásának: Clive Owen, aki az első részben Dwight szerepében irtotta a jobb sorsra érdemtelen rendőröket, arról tájékoztatta az MTV-t, hogy 2010-ben elkezdődnek a második rész körüli munkálatok, és Dwight ismét központi figura lesz.
Arra a kérdésre, hogy honnan származik az információ, Owen titokzatosan annyit felelt: „Biztos forrásból”, a biztos forrás pedig egyelőre nem akarja felfedni kilétét. A legtöbben az előző rész két rendezőjére, Robert Roriguezre és Frank Millerre gyanakszanak, de Owen persze nem lett közlékenyebb: „Talán az egyik kettejük közül” – válaszolta rejtélyesen.
Robert Roriguez korábban arról beszélt, hogy bízik benne: 2010-ben tényleg hozzákezdhetnek a többször is elhalasztott folytatás munkálataihoz. A történet alapjául az „A Dame To Kill For” című képregény szolgál majd, amit Frank Miller direkt a film kedvéért egészít ki néhány újdonsággal.

Előző hír:
Johnny Depp elhagyja a süllyedő hajót

Következő hír:
Filmek, amikben megjelenik a póker
Kommentek
Legyél te az első, aki hozzászól!
Ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez, akkor először be kell jelentkezned!
- 2013. június 4.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.- 2012. február 6.
Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.- 2012. február 5.
Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.- 2012. január 25.
Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.
Filmek, amikben megjelenik a póker
A Pókercsajok (Aces) című amerikai akciófilm 2006-ban került a filmvászonra. Írója és rendezője Daniel Zirilli. A film három fiatal lány életéről és a póker kártyajátékról szól.Elhunyt Zalman King
70 éves korában meghalt Zalman King, a Vad Orchideák és a Vörös cipellők-sorozat rendezője, a 9 és fél hét író-producere.Meghalt Ben Gazzara
81 éves korában, gyógyíthatatlan rákos betegségben elhunyt Ben Gazzara, háromszoros Golden Globe-jelölt amerikai színész.Elhunyt Theo Angelopoulos
Kedden 76 éves korában elhunyt Theo Angelopoulos világhírű görög filmrendező egy közlekedési balesetben, miközben legújabb filmjén dolgozott.