Társulat

Táncosokról szóló filmet nehéz sémák nélkül készíteni, és bár itt nem csak egyetlen táncosról, hanem egy egész társulatról van szó, a lényeg mindig ugyanaz: gyötrelmes és keserves út a csúcsig, fájdalmas hétköznapok, varázslatos pillanatok és a mozgás művészete.

A tánc, nem csak lépések sorozata, a tánc egy út, a lélek mélyébe, és Robert Altmannak meg van az a csodás képessége, hogy finoman feltárja a mélybe vezető kapukat. Az átlagos mögött mindig ott rejtőzik a csoda, a rendező éles szeme meglátja azokat az apró, árulkodó jeleket, amik feledik a tettek mögött megbúvó önzőséget. Éppen ezért egy táncosokról szóló film egyfajta varázslatos álomkép, az a csoda, amit a színpadon látunk, nem emberi, még ha hús-vér formában is nyilvánul meg.

A tánc, maga a lélek, és a lélek nem hazudik. A mozgás mindig őszinte, legalábbis annak hat a jól betanult koreográfia, a kérdés csupán az, hogy a könnyed látvány mögött meghúzódó szenvedésből mennyi a táncos teste és mennyi a koreográfus vére. Ebben a filmben a rejtett motiváció nem csak a kicsinyes emberi vágy, hanem a tökéletesség utáni hajsza, amit a táncosoknál jobban talán csak a sportolók érthetnek meg.
A film ötlete a főszereplő Neve Campbelltől származik, a forgatókönyvet Barbara Turner (Georgia, Pollock) írta.