Hamarosan a mozikban!
Filmadatlap

Rom-mánia

Nem láttuk.
Nincs értékelés.
Magyarországi premier: 2004. május 13.

A Ceauşescu házaspár és Nicu fiuk, környezetük és az istenadta nép elevenedik meg a filmben, melynek mottója lehetne: “bolond korokat csak bolondozva szabad emlegetni”. A diktátor beszédeit, kőbe vésett kijelentéseit, utasításait követik a filmben a végrehajtásukról szóló jelenetek. Kontrasztba állítva látjuk az elnöki pár fényűző életét és a népi család mindennapjait. Feltűnnek még a demokráciáról és az emberi jogokról kérdezősködő amerikaiak, de őket az elnök lehengerli érveivel. Kijelenti, minden megvonás csak az ország és lakóinak érdekeit szolgálja. Nem ad benzint, persze szigorúan csak környezetvédelmi okokból, nem engedélyez két óránál hosszabb tévéadást naponta, persze csak azért, hogy ne romoljanak a szemek. Van az elnöknek más korszakos újítása is, a munkásbuszok nem kapnak üzemanyagot, a dolgozóknak kell tolniuk őket a gyárakig, és vissza a garázsba. Az elnök érvelése szerint azért, hogy meglegyen a napi bemelegítés és levezetés, elkerülendő az üzemi baleseteket. Megelevenedik, amint parancsba adják, hogy a tejelő tehénállományt ötszáz százalékkal kell növelni, és Ceauşescu elvtárs ezt személyesen fogja ellenőrizni. Sajátosan oldják meg a feladatot: száz meglévő tehén létszámát papíron ötszázra növelik, a szemlére érkező diktátor előtt pedig mindig újabb üres istállókba terelik az állatokat, amíg a delegációt valahol folyton “spontán” éljenzők, versmondók, Monti-csárdással köszöntők (Princess) állítják meg. Háromszor teremnek évente az almafák is, ha a főtitkár úgy parancsolja, igaz, az első termést áprilisban nehéz leszedni, merthogy dróttal van a fához kötözve. Ceausescu attól tart, a nép nem veszi észre, mi mindent köszönhet neki, ezért semmit nem bíz a véletlenre, lépten-nyomon reklámozza saját zsenialitását. Úgy gondolja, nem lehet elég portréja, szobra, saját szájából származó jelmondata az utcákon, mindig több és több kell, hogy az emberek mindig közel érezhessék magukat szeretett vezetőjükhöz. Az egyetlen tévécsatornán a napi két órás műsorból több mint másfél óra szintén “a nép legnagyszerűbb fiáról” és feleségéről szól, de ez kevés, az emberek leveleket küldenek, töltse ki a teljes adásidőt az elnöki pár! Ritka a történelemben az olyan vezető, aki mindenhez ért, egy igazi lángelme! És milyen szerencséje van egy népnek, ha talál egy ilyen vezetőt, aki a haltenyésztéstől az üveggyártáson át az atomreaktor építésig mindenhez ért.
A legjobb építészek tudása is eltörpül az övé mellett, van bátorsága környezettanulmány nélkül kijelölni lakótelepek helyét, vagy településeket földig rombolni. A nép megtesz mindent, a diktátor mégis elégedetlen. Magának béke-, feleségének pedig - aki elemi végzettségével a Tudományos Akadémia elnöke - kémiai Nobel-díjat szeretne. Ezt azonban már nem olyan egyszerű elintézni. Más baja is van: zseniális ötleteit a bárgyú nép nem tudja átültetni a gyakorlatba. Az elnök monológban fejti ki szeretett feleségének: ez a nép nem érdemli meg őt, ezt a népet le kell váltani! Végül mégsem a nép kerül leváltásra. Egyesek tudni vélik, a diktátor nem halt meg, ma is él, cipészként próbálja megkeresni a betevőt. Felesége, az egykori zseniális kutató-kémikus kétbalkezes háziasszony mellette. Nicu fiuk, az egykori aranyifjú pedig ma hatgyerekes családapa, papucsférj.
Így múlna el a világ dicsősége? Vagy másként? A film erre több alternatívát is kínál, több kérdést is nyitva hagy. A végére reméljük, kiderül mindenki számára, az emberi ostobaság nem népekhez, eszmékhez vagy korokhoz kötött!

Rendezte:
Nándori József

Forgatókönyv:
Nándori József

Operatőr:
Nándori József

Vágó:
Nándori József

Zene:
Dr. Erdélyi Gábor, Madaras Attila

Szereplők:
Bóér Ferenc, Biluska Annamária, Bogdán Zsolt, Dimény Áron, Voga János, Jáksó László, Gajzágó Zsuzsanna, Győrffy András, Kárp György, Kovács Ferenc, Sótonyi József

Műfaj:
vígjáték

Játékidő:
82 perc

Ország:
magyar

Gyártó:
Cinedom, Def-M

Hazai moziforgalmazó:
Best Hollywood

Legfrissebb filmadatlapjaink
Heti mozipremierek