Perlasca - egy igaz ember története
Perlasca, un eroe italiano


Magyarországi premier: 2004. október 7.
1944. november 30., csütörtök reggel. Budapesten, a nemzetközi gettó egyik házából a rendőrök hajtják a lakókat kifelé. Spanyol menlevelük, amely eddig úgy-ahogy védelmet nyújtott, mától mit sem ér. Angel Sanz Briz, a spanyol követség ügyvivője reggel elhagyta az országot, a magyar belügyminiszter pedig válaszul parancsot adott a védett házak kiürítésére, a deportálásra. A lakók életét egy különös ember, Giorgio Perlasca (Luca Zingaretti) menti meg.
A 34 éves férfi papírjai szerint spanyol állampolgár, követségi alkalmazott, aki az elmúlt három hétben a spanyol menlevéllel rendelkező zsidók ügyeit intézte. Amikor aznap reggel elindult a követség villájából, még úgy gondolta, hogy utoljára járja végig a védett spanyol házakat. Már a zsebében vannak a papírok, hamarosan indulhat Svájcba. Amikor azonban látja védencei elhurcolását, meghozza élete legnehezebb döntését: itt marad.
A következő három hónapban 5200 magyar zsidó életéről gondoskodik. Menleveleket és élelmet oszt, deportáltakat hoz vissza a marhavagonokból, a spanyol kormány nevében tárgyal Budapesten németekkel és nyilasokkal. A hősről, Raoul Wallenberg barátjáról azonban egy lényeges dolgot sem tárgyalópartnerei, sem védencei nem tudnak. Azt, hogy igazi kalandor. A spanyol ügyvivő a valóságban se nem diplomata, se nem spanyol. Élete, szerepvállalása a korszak egyik legfantasztikusabb, kalandos fordulatokkal átszőtt története.
Szerző: rocco és siz
Rendezte:
Alberto Negrin
Forgatókönyv:
Stefano Rulli, Sandro Petraglia
Operatőr:
Stefano Ricciotti
Vágó:
Antonio Siciliano
Zene:
Ennio Morricone
Szereplők:
Luca Zingaretti, Matilda May, Cserhalmi György, Garas Dezső, Szacsvay László, Rudolf Péter, Stohl András, Franco Castellano
Műfaj:
dráma
Játékidő:
118 perc
Ország:
Olaszország, Magyarország
Gyártó:
Fókuszfilm / Palomar-Endemol
Hazai moziforgalmazó:
HungariCom