Hamarosan a mozikban!
Filmadatlap

One Missed Call 2

Chakushin ari 2

Nem láttuk.
Nincs értékelés.
Ősbemutató: 2005. február 5. - Japán

A halálos csengődallam újra megszólal. Immár egy év telt el az utolsó haláleset óta, de Yumi-nak, a feltételezhető gyilkosnak nyoma veszett. Ezúttal Kyoko-t (Mimura) és barátait veszi célba Mimiko, a telefonhívások szerint gyilkoló szellemlány, akinek a múltjából nyugtalanító részletek kerülnek felszínre. Kiderül, hogy Mimiko erőszak következtében fogant meg, a bűnöző apát azonban a lány nagyapja megölte, így az egyetlen ember, aki az igazság birtokában lehet, Tajvanon él.

Mivel Kyoko is megkapta a 3 nappal későbbre szóló halálos üzenetet, barátjával, Naoto-val (Peter Ho) együtt útra kelnek Tajvanra, hogy kiderítsék Mimiko valódi múltját. Nyomozásukban segítségükre van egy megszállott újságírónő, Takako (Asaka Seto). Azonban az idegen országban egy másik szellemlány, Li Li kezd el rájuk vadászni. Vajon sikerül időben felfedniük az igazságot?

Renpei Tsukamoto tévésorozatok rendezése után megpróbálkozott a 2003-ban óriási sikert aratott One Missed Call folytatásával, de a zavaros történetnek és a visszafogott rémisztgetésnek köszönhetően filmje kiábrándult csalódást okozott hazájában.

Ezt a tartalmat mi írtuk, így ebben a formában és magyarul csak nálunk olvashatod!

Szerző: siz

Rendezte:
Renpei Tsukamoto

Forgatókönyv:
Minako Daira

Operatőr:
Tokusho Kikumura

Vágó:
Soichi Ueno

Zene:
Koji Endo

Szereplők:
Mimura, Yu Yoshizawa, Asaka Seto, Renji Ishibashi, Peter Ho, Haruko Wanibuchi

Műfaj:
horror

Játékidő:
105 perc

Ország:
Japán

Gyártó:
Kadokawa Pictures

Kritikánk a filmről

Felhasználó siz kritikája
2005. november 10.

"Egy nem fogadott hívás után már csak gyenge utánrezgésre futotta. Bár ha jól megnézem, még a telefonszám sem ismerős, vagyis könnyen elképzelhető, hogy tévesen tárcsázott, aki a folytatást összefércelte. Mindenesetre nekem nem akaródzik felvenni a kagylót."
bővebben

Legfrissebb filmadatlapjaink
Heti mozipremierek