Hamarosan a mozikban!
Filmadatlap

Megy a gőzös

Nem láttuk.
40% / 1 olvasó
Magyarországi premier: 2007. október 18.

A cselekmény központi konfliktusa Bajusz János állomásfőnök (Koltai Róbert) és Körte Lajos vasutas (Gáspár Sándor) „pusztai vendettája”. A két figura engesztelhetetlen ellentététének hátterében az állomásfőnöki státusz iránti irigység áll. A pozíciót állítólag korábban Körte Lajos vasutas birtokolta és kifúrta a helyéről Bajusz János.

Ráadásul a rossz körülmények között élő, szegény Körte vasutas kénytelen az igen rossz hírű fiát (Szabó Kimmel Tamás), mivel más nem alkalmazná, éppen az állomásfőnökhöz adni béresnek. Utóbbi is azért áll rá az üzletre, hogy az így még hierarchikusabb, sokszor megalázó szituációval ismét borsot törjön Körte vasutas orra alá. A fiú, Körte Kázmér viszont bosszút forral, és meggyőzi apját, hogyha béresnek áll az állomásfőnökékhez, belülről hamarabb tönkre tudja tenni Bajuszékat. 

Első “csínytevése” következtében kisiklik a falu mellett elhaladó kiemelt fontosságú díszvonat, ami az állam és az egyház számára is igen fontos “árut”, a Barcikai Ősanyát szállítja, amit azért visznek körbe az országban, hogy lelket öntsön a népbe. A fiú bosszúhadjárata első fontos cselekedetének köszönhetően a díszvonat hosszabb időt a falu állomása mellett kényszerül vesztegelni. Ez a tény átrendezi a zárt világ erővonalait, a vonat utasai végképp fölborítják a falu és az állomás amúgy is ingatag rendjét.

Rendezte:
Koltai Róbert

Forgatókönyv:
Grecsó Krisztián

Operatőr:
Gulyás Buda

Szereplők:
Koltai Róbert, Szabó Tamás, Egres Katinka, Szabó Győző, Gesztesi Károly, Badár Sándor, Gáspár Sándor, Pindroch Csaba, Pogány Judit, Lázár Kati

Műfaj:
vígjáték

Ország:
Magyarország

Gyártó:
Filmsziget Kft.

Hazai moziforgalmazó:
Budapest Film

Kritikánk a filmről

Felhasználó Durucz Dávid kritikája
2007. október 17.

"Nem a Megy a gőzös Koltai Róbert legeredetibb, netán legszemélyesebb mozija; még a forgatókönyvet sem ő jegyzi (saját bevallása szerint csak minimálisan szólt bele). Feladata így az volt, hogy rendezzen egy kedves, szórakoztató vígjátékot, amin lehet mulatni, és amit lehet szeretni – elvégre ehhez ért igazán. Állomásfőnök úrnak jelentem tisztelettel: sikerült!"
bővebben

Legfrissebb filmadatlapjaink
Heti mozipremierek