Légy a Holdon
Fly Me To The Moon


Magyarországi premier: 2009. május 7.
1969-ben Nat, I.Q. és Scooter egész napokat azzal töltenek el, hogy megoldást keressenek egy apró, de kényes problémára. El akarnak jutni a Holdra. Jól jönne egy szerkezet, amely az űrbe repíti őket, csakhogy ez nem is olyan egyszerű, mint gondolták. Mikor már kezdenek megbékélni a gondolattal, hogy sohasem fognak sétálni a Holdon, hogy mindig csak a Földről figyelhetik az égitestet. Véletlenül megtudják, hogy az elkövetkező néhány napban a NASA útnak indít egy űrhajót, amelynek a legénysége hivatott megtenni az első lépéseket a Holdon. Ez az információ a három barát számára felbecsülhetetlen értékkel bír, habozás nélkül ki kell használniuk a kínálkozó lehetőséget. Ki kell találniuk a lehető legjobb tervet, bármi áron.
Megegyeznek, hogy a legegyszerűbb utat választják, és egyszerűen berepülnek az Apollo 11 fedélzetére, a részleteket pedig majd később pontosítják. Végül is ez nem lehet nehéz feladat és nem valószínű, hogy a három apró betolakodót bárki is észreveszi. Nat, I.Q. és Scooter ugyanis az elsőlátasra három, teljesen közönséges házilégy. Az Apollo 11 felszállása előtti éjszakán megszöknek otthonról és másnap reggel, űrruhákkal felszerelve, egy-egy űrhajós vállára telepszenek (Armstrong, Aldrin és Collins), így feljutnak az űrhajó fedélzetére.
Az Apollo 11 kilövését, aki tudta, figyelemmel követte…. amit mostanáig nem is tudtunk, hogy még a legyek is. A kis űrhajósokat ugyan az emberi szem nem láthatta, de minden egyes légy, amely figyelte az aznapi eseményeket, tisztán látta, hogy a fedélzeten nem csak emberek vannak. Nat, I.Q. és Scooter így rögtön a legyek világának hőseivé váltak
A film Magyarországon csak 3D változatban jelenik meg
Rendezte:
Ben Stassen
Forgatókönyv:
Domonic Paris
Zene:
Ramin Djawadi
Eredeti hangok:
Tim Curry, Kelly Ripa, Robert Patrick, Christopher Lloyd, Nicollette Sheridan
Műfaj:
családi, animációs
Játékidő:
84 perc
Ország:
USA
Gyártó:
nWave Pictures, Illuminata Pictures, Summit Entertainment
Hazai moziforgalmazó:
Intersonic