Jadviga párnája

Filmünk a XX. század tízes-húszas éveibe és Magyarország szlovák-lakta vidékére viszi el a nézőt - leginkább mégis egy szenvedélyesen keserves házasság, a pusztító szerelem és az érzéki gyötrelmek világába.

Nincs boldogabb ember a legénybúcsúját és lakodalmát tartó Ondrisnál (Bodó Viktor), hiszen legszebb álma teljesült be: elnyerte szerelmének, apja gyámleányának, a Német-országban taníttatott Jadvigának (Tóth Ildikó) a kezét, és hazacsábíthatta ezt a delejezően vonzó, de veszedelmesen titokzatos nőt. Egyfelől a kölyökkutya játékosságú, de kirobbanóan heves testi-lelki szenvedély, másfelől az őszinte, asszonyi vágyakozás a szerető odaadásra és az örömteli házasságra - eleinte reményt ébreszthet még. De hamar elkezdenek összekuszálódni a szálak: odakint a háborúnak és utóéletének történelmi jelenete - Ondrist besorozzák, leszereltetéséért pedig súlyosan meg kell fizetnie: fölbukkan Jadviga régi csábítója.

Ondrist az a veszély fenyegeti, hogy széthullik a házassága, hogy eszközzé válik az ébredő szlovák öntudat elfojtóinak kezében, hogy elveszíti barátait, hogy a szeretetlenség tébolyában hal meg az anyja, vagyis hogy megbukik ő szerelmesi, férji, szeretői, apai és fiúi szerepeiben csakúgy, mint gazdálkodó családfőként és közössége tagjaként - s hogy az önpusztítás útjára lép. Jadvigát pedig a bármi- és bárkifélék beteljesíthetetlen, megosztott vágyai teszik feleségként, anyaként és szeretőként is tehetetlenné, bizonytalanná, és ejtik végül a vigasztalan kétségbe. A kölcsönös jó szándék és a házastársakat mindenek ellenére összefűző érzelmi bilincs nem képes megakadályozni a széthullást…