Ilyen a formám
Just My Luck


Ashley (Lindsay Lohan) nem tehet róla: mindig jobb lábbal kell fel. Bármit tesz, bárhova megy, a szerencse kíséri. Egyik mázli a másikat követi, otthon, a munkahelyén és a kettő között útközben mindig talál, csinál vagy lát valamit, amiből fantasztikusan jó dolgok következnek. Legutóbbi bingó: egy liftbe szorul egy szupergazdag és szupercsinos sráccal, aki persze rögtön randira hívja.
De ha valakinek minden ilyen jól sikerül, kell hogy legyen másvalaki valahol, akinek sosem jön be semmi. A város túlsó felében Jake (Chris Pine) a világ legnagyobb lúzere. Üldözi a balszerencse, cseberből vederbe telik az élete. Egy rettenetesen elbaltázott meghallgatás után még a rockzenekar is ki akarja rúgni, melynek eddig az impresszáriója volt. És egy bulin Ashley és Jake véletlenül egymás mellé keverednek. Véletlenül megcsókolják egymást. Csillaguk helyet cserél, és a balfékből a szerencse kegyeltje, a sikerlányból szerencsétlen vesztes lesz.
Egyikük sem érti, mi történt vele, és nem is nagyon tud mit kezdeni az új helyzettel: túlságosan megszokták már a régit. Csak azt tudják mindketten: meg kell találniuk a másikat.
A tinisztár Lohan kisasszony élete első felnőtt szerepében látható, de az Ilyen a formám nem aratott sikert a tengerentúlon. Úgy látszik, a színésznő rajongói még nem vevők felnőtt romantikus vígjátékokra.
Rendezte:
Donald Petrie
Forgatókönyv:
Jonathan Bernstein, Mark Blackwell, James Greer, I. Marlene King, és Amy Harris
Operatőr:
Dean Semler
Vágó:
Debra Neil-Fisher
Zene:
Teddy Castellucci
Szereplők:
Lindsay Lohan, Chris Pine, Faizon Love, Missi Pyle, Samaire Armstrong, Makenzie Vega
Műfaj:
romantikus, vígjáték
Játékidő:
103 perc
Ország:
USA
Gyártó:
New Regency Pictures, Cheyenne Enterprises, Regency Enterprises
Hazai moziforgalmazó:
InterCom