Evan, a minden6ó
Evan Almighty


Magyarországi premier: 2007. augusztus 9.
Emlékszünk még A minden6óból Jim Carrey fő ellenlábasára, az ellenszenves rivális tévébemondóra, akinek a nyelve emlékezetes módon gabalyodott össze? Nos, ő Evan Baxter (Steve Carell).
Még szerencse, hogy a film végén kibékült az isteni főhőssel. Talán ennek, talán másnak köszönhető, mindenesetre tény, hogy Evan karrierje szépen ível felfelé. Már rég nem a buffaloi tévécsatornánál olvassa a híreket, hanem Washingtonban dolgozik kongresszusi képviselőként. Hazáját akarja szolgálni, de a szép gondolatok a politika útvesztőjében kevésnek bizonyulnak. Még szerencse, hogy odafenn figyelik…
Isten (Morgan Freeman) úgy dönt, hogy épp ezt a fickót kéri fel legújabb Özönvíz-projektjének főszerepére. Azt az utasítást adja Evannak, hogy építsen bárkát, sacc-per-kábé pont olyat, mint amilyen Noé ősapáé volt, majd állatokkal, családdal és egyéb jónéppel együtt lehetőleg vészelje túl a vízáradatot.
Evan ideje véges, kételkedni aligha lehet, még gyönyörű feleségét (Lauren Graham) is valahogy meg kéne győznie arról, hogy nem kergült meg, na és persze ott vannak a kölykök is, akik kizárt, hogy rajonganak majd a bibliai kalandért - és arról még nem is beszéltünk, hogy a giga-bárka megépítése is Evan dolga lesz…
Rendezte:
Tom Shadyac
Forgatókönyv:
Steve Oedekerk, Robert Florsheim, Josh Stolberg
Operatőr:
Ian Baker
Vágó:
Scott Hill
Zene:
John Debney
Szereplők:
Steve Carell, Lauren Graham, Morgan Freeman, Wanda Sykes, John Goodman, John Michael Higgins, Ed Helms
Műfaj:
vígjáték, kaland
Ország:
USA
Gyártó:
Universal Pictures
Kritikánk a filmről

2007. augusztus 8.
"Most éppen bárkát kell építenie, amit az Úr azzal próbál elősegíteni, hogy tökkelütött hülyét csinál belőle ország-világ előtt. Tiszta sor, nem? Meg van ez magyarázva persze a filmben, azzal, hogy ezáltal majd összetartóbb lesz a család, csak ez minket egy idő után már sajnos nem érdekel, ugyanis a film ott bukik el, ahol az első rész is csak helyenként brillírozott. Nincs benne ugyanis semmi fergeteges, emlékezetes poén. Viszont visszatérő poénforrás, hogy gyakran leszar valakit valamilyen állat. Haha."
bővebben